Ahogy Oroszország egyre mélyebben merül a háború és a gazdasági válság mocsarába felmerül a kérdés (feltéve, hogy egy gyors békemegállapodás nem vet véget a konfliktusnak), hogy elmozdíthatja-e a hatalomból Vlagyimir Putyin államfőt az orosz elit vagy a társadalom? – írja a Financial Timeson megjelent cikkében a brit Anatol Lieven újságíró-szakértő, a Guindy Institute for Responsible Statecraft vezető munkatársa az Ukraine and Russia: A Fraternal Rivalry (Ukrajna és Oroszország: egy baráti vetélkedés) című könyv szerzője.

Hogy erre a kérdésre valamilyen választ kapjunk, végig kell kell böngésznünk, hogyan gondolkodnak és a mik a lehetőségei ennek az elitnek, és az egész társadalomnak. Különösen érdekes az államfő volt titkosszolgálati tisztekből álló belső körének hozzáállása. Ez utóbbihoz egy 1994-es sztorival visz közelebb a brit üzleti lap cikkírója, aki akkor a The Times moszkvai tudósítója volt.

Egy napon beült egy taxiba, amelyet a szovjet titkosszolgálat, a KGB egyik volt őrnagya vezetett. A Kaukázus északi részéről származó férfi arra panaszkodott, hogy míg a Szovjetunióban a rendszer gerincét adó szervezetben dolgozott, most csak egy „valódi csekista”. Az utóbbival a szovjet állam első titkosszolgálata a VCSK, becenevén Cseka vaskalapos, az ideológiához a végtelenségig hű, a parancsokat gondolkodás nélkül végrehajtó tagjaira utal, akikről rengeteg gúnyos vicc született.

A rendszer gerince

Nem kétséges – véli a szakértő –, hogy Putyin és belső köre továbbra is az orosz állam, Oroszország gerincéhez tartózónak tartja magát, bár az államfő, akitől messze áll a forradalmi gondolkodás, az utóbbi időben inkább a cári birodalom titkosszolgálati elitjét tekintheti követendő mintának. Erre utal egy 2019-ben készült film az 1825-ös dekabrista forradalmi mozgalomról, címe: Megmentők szövetsége (Szojuz szpaszenija). Ez nem a zsarnokság ellen lázadók hősiességéről szól, hanem arról arról, hogyan harcol I. Miklós cár és a hozzá hű birodalmi tábornokok, illetve bürokraták csapata a kormány hatalma és a rend védelmére hivatkozva a lázadók ellen.

Az orosz elit két körre oszlik. Putyint az orosz politikai zsargonban a „szilovikok” (erős emberek) névvel illetett, egyre szűkülő katonai és titkosszolgálati vezetői társaság veszi körül. Ezen kívül találhatók az üzletemberekből, a vezető tisztviselőkből, a médiaszemélyiségekből, a tábornokokból, a patrióta megmondóemberekből, illetve a kormánypárt, az Egységes Oroszország vezetőiből, a helyi hatalmasságokból, a mindenre kész megoldóemberekből és helyezkedőkből álló kör.

A háború hatása

A háború természetesen első körben a gazdasági elitet ütötte meg, miután üzleteik mélyen összefonják őket nyugati partnereikkel. Ha nem lesz gyors békemegállapodás, hanem egy véres harcokkal kísért patthelyzet alakul ki, akkor az orosz emberek megtapasztalhatják életszínvonaluk szabadesésszerű zuhanását, amit társadalmi nyugtalanság és válaszul az elnyomás fokozása követhet. Az állam visszautasíthatatlan „segítséget” és áldozatvállalalás kérhet a vállalatoktól, ami tovább ronthatja az üzleti elit helyzetét. Ennek a társaságnak azonban nincsenek olyan szervezetei, például kamarái, amelyek összegereblyézhetnék az elégedetlenséget és kellő lobbierővel képviselhetnék a vállalkozók érdekit.

A Dumát, az orosz parlamentet a brit üzleti lap cikkírójának egyik orosz barátja úgy jellemezte, mint „válogatott rohadt zöldségek gyűjteményének komposztját”. A hadsereget, amelyből más országokban a politikai puccsok elindulnak, már a szovjet időkben depolitizálták és Putyin az elmúlt évtizedben nagy állami megrendelésekkel kényeztette a katonákat. Ha elkezdődik a kétbalkezesre sikerült ukrajnai invázió után a bűnbakkeresés, az szembe fordíthatja a katonákat a politikai hatalommal, ám ebből maximum az jöhet ki, hogy a katonaság passzívan szemlélne egy hatalomváltást.

Elvileg érkezhetne ellenállás az orosz elit tagjainak gyermekeitől is. Az országot jelenleg vezető emberek a Szovjetunió utolsó éveiben kezdték karrierjüket, így felnőtt gyermekeik vannak. Dmitrij Peszkov kormányszóvivő lánya, Elizaveta Peszkova megjelentett egy háborúellenes posztot a közösségi médiában, amit persze gyorsan eltüntettek. Ez az „ellenállás” azonban vélhetően a vasárnapi étkezések idején folytatott szülő-gyermek vitákra korlátozódik.

Vagyon és hatalom

A Financial Times cikkírójának egyik további sztorijából az derül ki, hogy vagyonuk féltése sajnos vélhetően nem írja felül a szilovik körhöz tartozók ideológiai lázálmait. Egy volt szovjet tisztviselő azt mondta neki, hogy a régi világban az elit beérte azzal, hogy vidéki dácsája és színestévéje volt, hogy vásárolhatott a nyugati árukat kínáló különleges boltokban és Szocsiba mehetett nyaralni. A mostani azonban a nyugati dúsgazdagokkal méri magát, és ha valamelyikük nem harácsolt volna össze jelentős vagyont, akkor nem is vennék komolyan a legfelsőbb körökben.

A szilovikok tagjai katasztrófaként élték meg a Szovjetunió összeomlását követő 1990-es éveket, nem csupán az állam és a gazdaság lepusztulása miatt, hanem azért is, mert úgy látják morálisan rohasztotta le a társadalmat. Emellett tartanak attól a káosztól, ami az akkori időket jellemezte, mert táptalaja a forradalmaknak és az olyan polgárháborúknak, amilyen az első világháború után pusztította Oroszországot. Ebben az érzésükben osztozik a társadalom konzervatív része, hasonlóan ahhoz, ahogy az amerikai konzervatívok érezték magukat az 1960-as évek végének balos lázadásai idején vagy német konzervatívok az 1920-as évek szabadosságát tapasztalva.

Putyin és a szilovikok élvezik az orosz társadalom zömének bizalmát. Részben azért, mert az ottani rendszerváltást is sokan úgy élték meg, hogy a magukat átmentő elit az út szélén hagyta őket, részben azért, mert a felszínre került liberális moszkvai és szentpétervári elit lenézően kezeli a vidéki Oroszországot.

Még élvezik is

Az orosz-ukrán háború egyik nyilvánvaló következménye Oroszország elszigetelődése lesz, ám a brit szakértő szerint Putyin és a szilovikok még élvezik is ezt az izolációt. Tetszik nekik a kínai modell, amely a gyors gazdasági fejlődést ötvözi a fegyelmezett társadalommal, a hadsereg erősödésével, az eliten belüli öröklődő hatalommal, a felső körök látványos gazdagodásával és a patrióta ideológia mindenhatóságával.

Putyin és a szilovikok ezerszázalékosan meg vannak győződve arról, hogy Oroszország olyan nagyhatalom, amely a multipoláris világ egyik elengedhetetlen pólusa. Aki ebben nem hisz, az nem lehet az orosz establishment tagja, éppen úgy, ahogy nem lehet az amerikai establishment tartja, aki nem hisz az Egyesült Államok globális vezető szerepében.

És idekapcsolódik az orosz elit elemzésének legriasztóbb feltételezése, az, hogy úgy vélhetik, mindenáron szükségük van Ukrajnára. Hogy miért, arra Zbigniew Brzezinski, az USA egyik volt nemzetbiztonsági főtanácsadójának megjegyzése világít rá. E szerint Oroszország Ukrajna nélkül csak eurázsiai birodalom, amiben a teljes orosz establishment egyetért.

Csak ellenségek?

Abban is egyetértenek, hogy az USA az elmúlt 15 évben szisztematikusan dolgozott azon, hogy Oroszországot harmadrendű hatalommá redukálja. A többi nyugati ország felzárkózásával a háború kapcsán megerősödhetett az hitük is, hogy Franciaország és Németország sose fog szembe menni az Egyesült Államokkal, azaz – ahogy egy értelmiségi mondta a brit szakértőnek három évvel ezelőtt – Oroszországnak csak ellenségei vannak Nyugaton.

Végül az orosz elit az ukrán nacionalizmus erősödésében is Washington oroszellenes mesterkedéseinek bizonyítékát látta. Erre abból következtet a Financial Times cikkírója, hogy még az orosz establishment mérsékeltebb tagjai is mereven elutasították, amikor azt vetette fel, hogy Oroszországnak talán el kellene engednie Ukrajnát, hagynia kellene, hogy mindkét társadalom menjen a maga útján. Ezért a brit szakértő úgy látja, ha kell, készek kíméletlenül harcolni hosszú ideig, vállalni a költségeket, kockáztatni az orosz „birodalom” összeomlását is azért, hogy megelőzzék Ukrajna eltávolodását Oroszország medvécske ölelő karmaiból.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.