„Számos terrortámadást és hasonló bűncselekményre irányuló kísérletet követtek el hazánkban az elektromos energiaellátó létesítmények és a gázszállítási infrastruktúra ellen, beleértve a Török Áramlat gázszállító rendszer egyik szakaszának aláaknázására tett kísérletet” – idézte a TASZSZ állami hírügynökség Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfői kijelentését.

A Törökországot a Balkánt és Magyarországot földgázzal ellátó vezeték orosz üzemeltetője az Európai Unió szankcióira hivatkozva közölte, hogy felfüggeszti a karbantartási és javítási munkák egy részét, ami az európai energiaválság elmélyülésével fenyeget. Akkor azt is bejelentette a Gazprom-leányvállalat, hogy a holland gáztőzsdén visszavonták a vezeték exportengedélyét. Az Északi Áramlat vezetékeken történt robbanás, valamint a Jamal leállítása után már csak az ukrajnai tranzit és a Török Áramlat szállít gázt Európába, amelyen egyelőre zavartalan az áramlás.

Vlagyimir Putyin elnök most már a déli vezeték elleni merényletektől tart. Állította, hogy mindent objektív információkkal, köztük maguknak a terrorista támadások őrizetbe vett elkövetőinek tanúvallomásával tudják bizonyítani. Viszont semmilyen más információ nem áll rendelkezésre a Török Áramlat elleni állítólagos robbantási merényletkísérletről.

Szakértők viszont arra figyelmeztetnek, hogy Putyin az Északi Áramlat gázvezetékek leállítása előtt hasonló kijelentéseket tett: júliusban a szankciókra fogta, hogy karbantartás miatt leállt a gázvezeték. Amikor megérkezett Kanadából a javított turbina, leállította a vezetéken keresztül a gázellátást. Később aztán azt állította, hogy az Egyesült Államok robbantotta fel a tengeri csöveket. Az amerikai hírszerzés viszont állítólag napokkal korábban jelezte, hogy az oroszok szabotázsakcióra készülnek a vezetéknél.

A múlt héten a magyar kormány egyébként megállapodott, hogy a Gazprom engedélyezi a halasztott magyar fizetést a Török Áramlaton keresztül érkező szállításokra. Az Orbán Viktor féle kabinet szerint ez nagy segítség a már korlátozott rezsicsökkentés fenntartásában, hogy a háztartásoknak alacsonyabb energiaárakat kelljen fizetniük.