Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a France24-nek azt nyilatkozta a 24.hu szerint, úgy véli, "a magyar kormánynak készen kell állnia arra, hogy független vizsgálatot engedélyezzen a Pegasus-ügyben. Ez ugyanis már nem egy magyar belső kérdés. Tágabb értelemben európai szinten jelentkezik a hatása, ezért szükség van rá, hogy világosan lássunk ezekben a kérdésekben."

Weber szerint az embereknek Európa-szerte biztosnak kell lenniük abban, hogy az unió valóban tiszteletben tartja az európai alapelveket.

Weber az interjúban arról is beszélt a portál szerint, hogy attól függetlenül, hogy az Európai Bizottság pénzbírsággal fenyegette meg a hivatalban lévő lengyel kormányt az Európai Bíróság határozatának figyelmen kívül hagyása miatt, nincs napirenden „polexit”, vagyis Lengyelország távozása az EU-ból.

A politikus azt is megjegyezte, meg van győződve arról, hogy Lengyelországban továbbra is erős az EU-párti hangulat: „Lengyelországban sok embert látok utcára menni, akik az Európa-párti szemléletért és a jogállamiságért küzdenek. Továbbra is számítok azokra a lengyel polgárokra, akik kiállnak és harcolnak egy Európa-párti megújulásért, Európának pedig segítenie kell őket, valamint ki kell fejeznie szolidaritását az utcán tiltakozók mellett.”