Ismét növekszik a járvány halálos áldozatainak száma, miközben a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsa kezd dominánssá válni, és számos ország még nem jutott annyi védőoltáshoz sem, hogy egészségügyi dolgozóit be tudja oltani.

A delta mutáns futótűzként terjed a világban, újabb csúcsértékeket előidézve a fertőzöttek és a halálesetek számában - mondta Tedrosz. Az elsőként Indiában azonosított variánst már a világ 104 országában mutatták ki.

A Covid-19-oltások globális elérhetőségét tekintve hatalmas egyenlőtlenségek és aránytalanságok vannak. Egyes országok és régiók több millió frissítő oltást rendeltek, miközben más államok még nem jutottak elegendő vakcinához az egészségügyi dolgozók és a kockázati csoportokba tartozók immunizálásához sem - mondta a WHO főigazgatója. Különösen a Pfizer és a Moderna amerikai gyógyszergyártó cégeket emelte ki, amelyek frissítő oltásokkal látnak el olyan országokat, ahol már egyébként is magas a beoltottak száma. Véleménye szerint a vállalatoknak ehelyett a szegény országok vakcinával való ellátását segítő Covax programot kellene támogatniuk.

Soumya Swaminathan, a WHO kutatója szerint a világszervezet eddig még nem látott bizonyítékot a frissítő oltások szükségességére azok számára, akik már megkapták valamelyik vakcina mindkét adagját. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a frissítő oltás szükségessé válhat - írta az MTI nyomán az Infostart.hu.