Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez a járvány egy évszázadban egyszer előforduló egészségügyi krízishelyzet, méghozzá olyan, melynek hatásait az elkövetkező évtizedekben is érezni fogjuk majd - idézi az MTI beszámolóját az Index.

A kitörés óta több mint 670 ezren haltak meg, és igazoltan több mint 17 millió ember fertőződött meg világszerte az eredetileg a kínai Vuhanban megjelent SARS-CoV-2 nevű vírussal.

A vírus okozta Covid-19-betegség kiemelten sújtotta az Egyesült Államokat, Brazíliát, Mexikót és Nagy-Britanniát, ahol a bírálatok szerint a kormányok késlekedtek a megfelelő válasszal. A vírus terjedésének megakadályozását célzó karanténintézkedések súlyosan érintették a gazdaságot, sok térség egy második hullámtól tart.

Bár több mint 150 gyógyszergyártó cég dolgozik a védőoltáson, a WHO közlése szerint az első vakcinát a várakozások szerint csak 2021 elején lehet majd használni, Tedrosz pedig azt is elmondta, hogy bár többet tudunk a vírusról, sok részlet továbbra sem ismert, és a lakosság továbbra is védtelen.

Azt is hozzátette, hogy sok ország azt hitte, hogy a legrosszabbon már túl van, most mégis jönnek az újabb hullámok, olyan helyeken pedig, ahol korábban lassabban terjedt a vírus, most nő a fertőzések és a halálesetek száma. A szervezet vezetője korábban azt is leszögezte, hogy határzár helyett az egyes országokon belüli szigor vezethet eredményre, ha meg akarjuk fékezni a járványt.