Hűtőgép-mérnök és iskolai adminisztrátor fiaként született Nyugat-Philadelphiában Will Smith amerikai színész, aki már egészen fiatalon zenei karrierről álmodott. Gyerekkori barátjával, Jeffrey Allen Townes-szel társult és létrehozták a Dj Jazzy Jeff & The Fresh Prince duót. Smith még csak 18 éves volt, amikor aláírta első szerződését a Def Jam Records-nál, ahol 2 listavezető lemezt adtak ki. A "Parents Just Don't Understand" kislemez végül 1989-ben elhozta számukra az első Grammy-díjat a legjobb rap-előadás kategóriában. Smith ismertségét később sitcomokban kamatoztatta.

Az elmúlt két évtizedben sikeres zenei karrierjét bőven felülmúlták filmes szerepei, de producerként is számos kasszasiker-projektben vett részt - írja a Stylecaster. Smith éves fizetése nagyjából 40 és 80 millió dollár között mozog, 2021-ben a Forbes szerint 45 millió dollárt zsebelt be anélkül, hogy új filmeket adott volna ki. Smith ugyanis vagyonának egy jelentős szeletét mára már a YouTube-on, a Snapchaten és a TikTokon közzétett tartalmai teszik ki. Nettó vagyonát körülbelül 350 millió dollárra becsülik. 

A Wealthy Gorilla szerint a színész és felesége, Jada Pinkett Smith a luxusautók és az ingatlanok szenvedélyes gyűjtői. A család tulajdonában van egy Bentley Azure, egy Maybach 57s, egy 1965-ös Ford Mustang, egy Cadillac Escalade és egy Mercedes Benz GL450, miközben több házuk is van Amerikában és a világ többi részén. Csak a calabasasi házuk 42 millió dollárt ér. 

Mindezek mellett Smith-éknek saját jótékonysági alapítványuk is van, a "The Will and Jada Smith Family Foundation", amely  több mint 1 millió dollárt adományozott jótékonysági szervezeteknek szerte a világon.

Mindez azután került előtérbe, hogy a március 28-án Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-gálán Smith még mielőtt átvette a legjobb színésznek járó díjat a Richard király című film címszerepéért, felpofozta Chris Rock színész-komikust, aki Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött.

Smith már az Oscar-szoborral a kezében könnyezve beszélt a szeretet fontosságáról és azt magyarázta, hogy az általa megformált karakter is hevesen védelmezte családját, ugyanakkor bocsánatot kért a filmakadémiától és a közönségtől is.  Mindeközben Chris Rock úgy döntött, nem tesz feljelentést, igaz döntését még 6 hónapig megváltoztathatja.

Hogyan jutott el Smith a csúcsra?

Smith szép summát keresett - a pletykák szerint 10 millió dollárt - rapkarrierjéből 1988 és 1990 között, amivel hamar felkerült a térképre. Az 1990-es években végül túl sokat költött belőle, és csődbe ment, mert milliós adóhátralékkal tartozott. Ez arra késztette, hogy a színészet felé forduljon, először a The Fresh Prince of Bel-Air című sorozatban, majd a filmek felé vette az irányt.

Csak 1988 (két évvel azután, hogy leszerződött az első lemezkiadójával) és 1990 között a Celebrity Net Worth szerint Smith 10 millió dollárt keresett zenei karrierjének köszönhetően. A film és a televízió felé való átmenet további milliókat hozott neki az évek során, az olyan filmekkel, mint az 1995-ös Bad Boys, 2 millió dollárra becsült összeget keresett. (Eközben a 2003-as folytatásért állítólag már 20 millió dollárt kapott).

A "Man in Black" című filmért 5 millió dollárt kapott, ugyan nem világos, hogy az összeg tartalmazza-e a film által inspirált sláger kislemezének bevételét - írja a Parade.com. A film második részéért azonban már  20 millió dollárt zsebelt be, plusz a bevételek 10 százalékát. 

A színész a 2019-es Aladdin Dzsinn szerepéért is 20 millió dollárt kért: a The Hollywood Reporter forrásai szerint Smith 12,5 millió dollárt kapott előre. Az élőszereplős adaptáció egyébként világszerte több mint 1 milliárd dolláros bevételt hoztak.