Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új német kormány máris bejelentette, hogy fel kell gyorsítani az energiaátállási programok végrehajtását, és a napenergia mellett a zöld hidrogént is újfent a fókuszba kell helyezni - írta meg a napokban a német PV Magazine. A kormánykoalíció három pártja úgy látja, hogy Németországnak 2030-ra el kell érnie a 10 gigawatt (GW) méretű elektrolízis-kapacitást, ami éppen a duplája annak, amit Merkelék tavaly - merészen, az eredeti tervekben szereplő méretet megötszörözve, mint új nemzeti hidrogénstratégiát - bevállaltak.

A koalíciós szerződésbe a Szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a Liberális Demokraták (FDP) most már azt írták bele, hogy felgyorsítják a megújuló energiát termelő rendszerek tömeges elterjedését és korszerű gáztüzelésű erőműveket építenek annak érdekében, hogy az elkövetkező néhány évben versenyképes áron kielégíthető legyen a növekvő áram-, illetve energiaigény. Ami a gáztüzelésű erőműveket illeti: azoknak,a klímasemlegesnek kell lenniük, vagyis az új gázerőművek építésekor azokat "H2-ready”-vé kell tenni, hogy idővel az infrastruktúra hidrogén tüzelésre is át tudjon állni.

A koalíciós szerződésbe az is belekerült, hogy 2022-ben frissíteni kell a hidrogénstratégiát. Az új kormány sokkal több szélenergiát szeretne a rendszerbe kapcsolni, de megnégyszereznék a jelenlegi, háztetőkre telepített napelemes termelőkapacitást is, hogy összességében 2030-ra Németországban a megújuló energiaforrások aránya az áram-mixben elérje a 80 százalékot.

Ez az arányszám korábban 65 százalék volt.

Az új német kormány a zöldhidrogénnel kapcsolatban máris fontosnak tartotta kijelenteni, hogy e stratégia végrehajtását jelentős részben a más országokkal való együttműködéstől is függővé teszi. Ahogyan arról korábban írtunk ennek a partnerségi láncnak a németek szerint Ukrajna az egyik sarokköve kellene legyen; a németek a kelet-európai országban komoly potenciállal felvértezhető zöld hidrogén exportőrként számítanak.

Noha az ukrajnai tervekhez legalábbis műfaját tekintve hasonlót korábban is közöltek újságok - például azt a megállapodást lehet említeni, melyben Németország és Szaúd-Arábia kötött stratégiai szerződést hidrogéntechnológia terjesztésre és zöldhidrogén termelésre - a német koalíciós elképzelések szerint azonban ezügyben a hangsúlyt a németek az európai projektekre kívánja helyezni.
Ebben kiemelt támogatásra számíthatnak majd a hálózatépítési, infrastrukturális projektek, de az EU-célkeresztbe tett, a teljes értéklánc mentén támogatott integrált projektek (IPCEI Hidrogén) ipari és mobilitási célú érvényesülései is. Németország 2030-ra a hidrogéntechnológiák vezető piacává akar válni - áll a koalíciós szerződésben.

Nem csak ígéret van

Ami a nagy terveken és ígéreteken túli “való világot” illeti: a jelek szerint a fogadkozások egyáltalán nem légből kapott, rózsaszín felhőcskék a jövő kék egén. Bizonyítás gyanánt íme néhány bejelentés az elmúlt napokból:

  1. november közepén a müncheni TÜV kiadta az első tanúsítványát: a Siemens Energy erőmű-koncepciója megkapta minősítést. Ezzel máris megvan a sorvezető ahhoz, hogy a gázerőművek hogyan alakíthatók át idővel vegyes, majd tisztán hidrogén tüzelésűvé.
  2. a múlt héten a Frames bejelentette, hogy a Hydrogenious LOHC Technologies és a Man Energy Solutions partnereként készen állnak az első ipari méretű LHOC üzem európai megépítésére. A kölni telephely az ígéretek szerint napi öt tonna hidrogén tárolására lesz képes. (A LOHC - vagyis a Liquid organic hydrogen carriers (Folyékony szerves hidrogén hordozók) alatt egy olyan technológiát kell érteni, melyben a hidrogént kémiailag kötik valamilyen kőolajszármazékhoz (például a benziltoluolhoz), és így, a “hordozóolaj” kedvezőbb tulajdonságait kihasználva a hidrogén a hagyományos logisztikai rendszerben is szállíthatóvá válik. A LOHC segítségével a hidrogént úgy lehet egyik helyről a másikra fuvarozni, mint a gázolajat.)
  3. a német Proton Motor Fuel Cell és az osztrák xelectrix Power bejelentette, hogy közösen olyan komplett rendszert fejlesztettek ki, amely technológiailag egyesíti az üzemanyagcella és az akkumulátortárolási megoldást. A HyShelter 240 olyan helyekre telepíthető, ahol nincs megfelelő áramhálózat, és ahol eddig jellemzően dízelgenerátorok látták el az áramtermelői feladatokat. Az új, önálló működésre tervezett rendszer lehetővé teszi a dízelgenerátorok cseréjét - a nevében szereplő szám pedig a rendszerteljesítményre utal; az üzemanyagcellás teljesítmény legfeljebb 129 kW lehet, de a hozzá illeszthető akkucsomagok akár 240 kWh-ig felskálázhatóvá teszik a létesítményt.