A friss zöldség és gyümölcsáruk egyre nagyobb részében találnak veszélyes növényvédőszereket. Ez egy 9 éven át tartó kutatás eredményéből derült ki. A Pesticide Action Network nevű szervezet közel százezer mintát vizsgált meg. A káros szerek aránya ez idő alatt 53 százalékkal emelkedett. Leginkább a szeder, a barack, az eper, a cseresznye, a zeller és a kelkáposzta számít szennyezettnek - írja a portál.

Egyre többször találunk többféle növényvédőszert egy gyümölcsben. Ezt koktél-effektusnak nevezzük. Az egyik növényvédőszernek van egyfajta hatása, de ha ehhez hozzáadunk egy másikat, akkor ez a két vegyszer kölcsönhatásba léphet egymással. Így olyan hatások jöhetnek létre, amelyeket még nem ismerünk”

– mondta az üggyel foglalkozó szervezet szakértője, Angela Rupp.

A tanulmány szerzői szerint az uniós tagállamok nem tartatják be a növényvédőszerekre vonatkozó szabályokat és lazán kezelik a fogyasztóvédelmet. Ez teljesen ellentétes az uniós mezőgazdasági és élelmiszeripari program ajánlásaival.

Az Európai Bizottság nem kommentálta a kutatás eredményét. De szerintük az uniós élelmiszerbiztonsági hatóságok vizsgálata épp ellentétes eredménnyel zárult. S