Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A fogyasztói árakat nem a termelők szabják meg, ők a sor elején vannak – mondta a Népszavának Ledó Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) zöldségalosztályának elnöke. Nehéz év lesz az idei is, hiszen több súlyos gonddal kellett a termelőknek szembesülniük, ezek közül az egyik a munkaerőhiány: a nettó 1500 forintos órabérért sem tolonganak az idénymunkások a gazdáknál. Növeli a gondokat, hogy főleg a hajtatott termelésben, üvegházban, fóliában az sem mindegy, hogy milyen a munka minősége. Például egy tő paradicsomnak egy év alatt legalább nyolcezer forintot hasznot kell termelnie. Ha letörik a növénycsúcs, már feleződik a haszon.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt végleg vagy ideiglenesen utcára kerültek egy része a mezőgazdaságban igyekezett jövedelemhez jutni. Idén az újrainduló gazdaság sok kényszer-napszámost elszipkázott a zöldség ágazatból is. Éppen emiatt lesznek olyan termelők, akik jövőre akár egyharmaddal is csökkentik a beültetett területüket. Az elkövetkező évek megrostálhatják a termelői kört, csak a korszerű gazdaságoknak van esélye a talpon maradásra.

Ha mindez nem lett volna elég, a gazdák feje fájhatott az ázsiai márvány-, illetve vándorpoloska invázió miatt is - ez pedig a növényvédelmi kiadásokat növelte. Összességében az inflációval is számolva nagyjából 7-8 százalékkal emelkedik idén a zöldségágazat termelési költsége. Hogy mindezek ellenére a zöldségárak az év hátralévő időszakában inkább stagnálni fognak, az annak tudható be, hogy a 80-85 ezer hektár zöldségtermő terület mintegy 70-75 százaléka öntözött és ez ad bizonyos termelési biztonságot.