A FactSet elemzői konszenzusa alapján 5,82 milliárd dolláros forgalom mellett részvényenként 77 centes profitot várt a piac a Mercktől. A társaság a várakozásokon felül teljesített, hiszen egyszeri tételektől megtisztítva 83 centes eredményt ért el, szemben az előző év bázisidőszakában produkált 86 centtel. A Merck & Co. kedden közölt gyorsjelentése szerint egyszeri tételeket is figyelembe véve 1,56 milliárd dolláros, azaz részvényenként 74 centes nyereséget ért el 5,90 milliárd dolláros forgalom mellett. Tavaly, a második negyedévben még 1,77 milliárd dolláros, részvényenként 82 centes profitot jelentett 6,05 milliárd dolláros bevételek mellett. A gyógyszergyártó egyúttal közölte: az év egészére vonatkozóan - egyszeri költségek figyelmen kívül hagyásával - 2,84-3,09 dolláros részvényenkénti eredményt lát megvalósíthatónak. A Merck részvényei a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében 2,5 százalékos emelkedést mutatnak 28,63 dolláros árfolyam mellett nem sokkal fél három előtt.