Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hatalmas pozsonyi acélmű, amely a U.S. Steel tulajdonában van, és Szlovákia legnagyobb magánkézben levő munkaadója, a pozsonyi Új Szó szerint alkalmazottai 15 százalékának, mintegy 1500 ember elbocsátására készül, hogy a vállalat tervezett eladása előtt javítsa a cég mutatóit.

A vasmű a legjelentősebb kelet-szlovákiai cég. Tavaly 10 370 munkása volt, a vasműhöz kapcsolódik még több alvállalkozás és beszállító, akik további több ezer embernek adnak munkát.

Az első elbocsátásokra jövő áprilisban kerülhet sor, amikor lejár a szakszervezettel kötött idei kollektív szerződés. Főleg a műszaki-gazdasági dolgozók lehetnek veszélyben. A közelgő leépítést jelezheti, hogy a cég vezetése négynapos munkahét bevezetését javasolta, amit a szakszervezetek elutasítottak.

A vasmű eddig hivatalosan nem kommentálta a kiszivárgott információkat, ám már korábban is panaszkodott az olcsó kínai acélra. Ez ugyanis elárasztotta az európai piacot, emiatt több politikus is uniós szintű behozatali vám bevezetését szorgalmazza, ám egy ilyen intézkedés ha meg is hoznák, leghamarabb másfél év múlva léphetne hatályba.

Az olcsó kínai konkurencia miatt amerikai lapok szerint a U.S. Steel eladná külföldi érdekeltségeit.