A kínai technológiai vállalatok, így például a PC-óriás Lenovo, valamint a mobiltelefonokat gyártó Xiaomi, csendben visszavonulnak az oroszországi üzleti tevékenységtől – idézi a portál a Wall Street Journal cikkét. Mindez annak ellenére történt, hogy Peking ellenzi a nyugati szankciókat.

A kínai technológiai termékek Oroszországba irányuló exportja márciusban jelentősen csökkent februárhoz képest: a laptopok szállítása több mint 40 százalékkal, az okostelefonok közel kétharmadával, a távközlési bázisállomások exportja pedig 98 százalékkal esett vissza.

A csökkenés arra vezethető vissza, hogy az Egyesült Államok megbünteti azokat a kínai vállalatokat, amelyek figyelmen kívül hagyják az ukrajnai háború miatt hozott szankciós szabályokat. 

Az Oroszországba irányuló technológiai export drasztikus csökkenése azt mutatja, hogy a nyugati szankciók képesek beavatkozni az ellátási láncokba is, és még akkor is kényszert jelentenek, ha a cégek székhelye szerinti országok kormányai ellenzik az Oroszország elleni büntetőintézkedéseket.

Az érintett vállalatok jelentős szereplők az orosz piacon, a Lenovo például – amellett, hogy a világ legnagyobb személyi számítógépgyártója – Oroszországban a második legnagyobb értékesítő a HP mögött. A Xiaomi szintén a második a mobiltelefonok piacán Oroszországban, a Samsung után.