A világ második legnagyobb sportszergyártójának eladásai 5 százalékkal nőttek meg az év folyamán, a nettó nyereség pedig az előre kitűzött 5-10 százalékos sáv felső végéhez állhat majd közel. A cég egyúttal közölte, hogy lehívta az a december 31-ig élő opcióját a Dunlop-Slazinger csoporttól, mellyel megszerezte a Maxfli márkanév feletti tulajdonjogot. Az üzlettel az Adidas kevesebb mint egy százalékról 7,5 százalékra növelte részesedését a világ golfpiacán. A társaság részvénye, mely 2002-ben a DAX-30 kosarának legjobban teljesítő papírja volt, a mai napon fél háromig 0,8 százalékkal gyengült, szemben az index több mint 3,5 százalékos emelkedésével.