A keresztény üzleti nagyvállalatok legfiatalabbika a 150 millió dolláros stúdiófejlesztés mellett döntő egyesült államokbeli Good News Holdings, amely ugyan mindössze egy évvel ezelőtt alakult, de már két specializált internetes oldalt is üzemeltet. Ezek egyike az előfizetés ellenében napi szinten, sms-ben bibliai idézeteket küldő FaithMobile, a másik pedig a egyházi közösségeket kiszolgáló LightsTogether.com, ahol még párkereső szolgáltatást is nyújtanak az egyedülálló keresztényeknek. A Good News Holdingsnak filmes tervei közül kiemelkedik a Jézus egyiptomi menekülésének történetét feldolgozó mozi, aminek forgatása a tervek szerint ősszel kezdődik Izraelben és 2008-ben már a filmszínházak programjára is felkerülhet - írja a Zenit katolikus hírügynökség összefoglalója. A Good News Holdings társaságot kifejezetten nagy nevek fémjelzik, egyik alapítója például David Kirkpatrick, a Paramount Pictures egykori elnöke, de a vezetők között van többek között George Barna, a Barna Group marketingkutató mamutcég vezetője is. A cég alapfilozófiája, hogy értékalapú szórakozást nyújt az ezt igénylőknek, azaz olyan tartalmat szolgáltat, amely "kihívást jelent a szellemnek, magával ragadja a szívet és felfrissíti a lelket". A keresztény szórakoztatóipar kilátásai mindenképp jók, amit az is mutat, hogy a Mel Gibson által készített Passió című film 2 milliárd dolláros árbevételt hozott össze, a Narnia 750 millió dollárosat, a keresztény zenei előadók pedig a 2004-es adatok szerint 720 millió dollár értékben adtak el világszerte hanghordozókat. A keresztény könyvek piaca is jelentős, a vallásos kiadványok eladásai a Book Industry Study Group Inc. szerint a teljes könyvforgalom több mint 6 százalékát jelentik az USA-ban, értékben pedig 2,4 milliárd dollárt kéviselnek. A legkeresettebb keresztény könyv természetesen a Biblia, amiből csak az Egyesült Államokban évi 25 millió darabot adnak el. A legsikeresebb keresztény kiadóvállalas a Thomas Nelson Inc., amely egyéb vallásos könyvek terén is jelentős sikereket könyvelhetett el az utóbbi években.
QP | Quality Placement