Az elmúlt hetek nem voltak mentesek az Opel sorsa körüli találgatásoktól, ám semmi bíztatót nem tudtunk meg a GM európai lányáról. Az életben maradásért küzdő detroiti autóóriás mintegy koloncként a befektetők elé dobná európai érdekeltségeit, hogy megmeneküljön a csődtől, a német kormányzat pedig egyik lábáról a másikra állva mérlegelő álláspontra helyezkedett. A belügyminiszter szerint az anyavállalat már minden eszközt kimenekített az Opelből, amely még a szabadalmi jogokat sem egyedül birtokolja. Öröm az ürömben, hogy legalább nem kell fizetnie értük - állítja az Opel szakszervezeti vezetője.

A GM az Opel részleges leválását szorgalmazza, ám a leányvállalat kezének elengedésére nem szánna pénzt, márpedig az jelen formájában nem vonzza a kérőket. Még a német szövetségi kormányzat is hezitál, és a felületes átalakítási tervek finanszírozása helyett azt javasolja, jelentsen csődöt a cég. Csődvédelem alatt megkezdheti a szükséges szerkezeti átalakításokat, ráadásul az eszközei is biztosítva vannak a működéshez.

A belügyminiszter szerint a 3,3 milliárd eurós állami gyorshitel helyett, amelyet a kormány számára elfogadhatatlan átalakítási javaslat fejében kérne a GM európai divíziója inkább jelentsen fizetésképtelenséget, hogy mindenképp kihúzhassa a válság végéig. Ezzel levenné a terhet a Merkel-kormányzat válláról, hogy a választások évében megterhelje a büdzsét egy nagyobb kiadástól, ám nem kell 26 ezer ember munkanélkülivé válásától sem tartania.

A német kormányzat óvatosságát mutatja, hogy a gazdasági miniszter szerint még hetek kérdése, míg döntés születik az Opel sorsa felől, mindenekelőtt a GM detroiti vezetőségének is fel kell fednie szándékait. A Bloomberg szerint Európa szerte több mint 350 ezer munkahely léte forog kockán, melyről legkésőbb a második negyedévig dönteni kell, hiszen a GM pénzügyi vezérigazgatója szerint mindössze eddig húzza ki az Opel és a Vauxhall tőkeinjekció nélkül.