A Gorenjében 10,74 százalékos részesedése van a Panasonic elektronikai konszernnek. A szlovén cég júliusban jelentette be, engedélyezi, hogy a Panasonic átvilágítsa a céget, amelynek feltételezett célja, hogy a japán vállalat növelje részesedését, sőt akár többségi tulajdonos legyen a szlovén cégben.

A Panasonic csütörtöki közleménye szerint ugyanakkor a japán cég ebben a pillanatban nem kívánja növelni részesedését a Gorenjében. A Panasonic bejelentése után a ljubljanai értéktőzsdén ideiglenesen felfüggesztették a Gorenje részvényeinek kereskedését.

Később a szlovén háztartásigép-gyártó cég közzétette, hogy vállalat az év első kilenc hónapjában 900,9 millió euró árbevételt könyvelt el és 41 millió euró profitot termelt, az egy évvel korábbi 6,9 millió euró veszteség után. A Gorenje részvényárfolyama július óta, a felvásárlási szándék bejelentése óta emelkedett.