Több mint egymilliárd dolláros garanciális költségre számít a Microsoft Corp. az Xbox 360-as videojáték-konzollal kapcsolatos reklamációk miatt. A cég ugyan nem hajlandó közölni, hogy hány hibás készüléket vittek be a szervizekbe garanciális javításokra, de azt elismeri, hogy ezek száma több, mint amit elfogadhatónak tartanának. A fogyasztók hároméves jótállással vásárolhatják meg Xboxjukat – több olyan ügyfélnek is biztosítják ez a kedvezményt, aki korábban vette készülékét, és így már lejárt volna az arra adott jótállás. A Microsoft őszintén sajnálja a hibákat és azzal számol, hogy minden gond ellenére július 1-jén kezdődött üzleti évében továbbra is nyereséges lesz a konzol forgalmazása. Erre rásegítenek azzal is, hogy a Japánban Xbox 360 Elite néven egy továbbfejlesztett változatot dobnak piacra, hogy behozzák ottani lemaradásukat a versenytársakkal, a Nintendo Wiijével és a Sony PlayStation 3-ával szemben. A Microsoft bejelentette azt is, hogy szoftverfejlesztő központot hoz létre Kanadában. Ebben a központban olyanokat is foglalkoztathatnak, akiknek nehézséget jelent megszerezni az egyesült államokbeli tartózkodási engedélyt. Eközben az egyik nagy konzolpiaci rivális, a Sony közölte: nem csökkenti a PS3 árát. Szakértők ezzel ellentétes lépésre számítottak, mivel a szerkezet erős lemaradásban van a Wiivel szemben a japán piacon. A társaság illetékes vezetőjének nyilatkozata szerint a pillanatnyi helyzet miatt nem teszik kockára a konzoleladásokkal elérni szándékozott 5 százalékos éves üzemi nyereséget.