Az Apple alapító okirata 1,594 millió dollárért kelt el a tegnapi árverésen, szemben a Sotheby's árverőház 100-150 ezer dolláros becslésével - jelentette a BBC. A szerződést Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne írta alá 1976. április 1-jén, a papírhoz tartozik egy kiegészítés, miszerint az Wayne 11 nappal később visszaadta a 10 százalékos részesedését a cégben. A kilépéskor 800 dollárt kapott, majd később további 1500 dollár ütötte a markát.

Az értékesített példányt nem Wayne adta el, hanem Wade Saadi, a Pencom Systmens nevű számítástechnikai cég alapító-vezérigazgatója, aki 1994-ben "több ezer dollárért" vásárolta meg a dokumentumot a cégalapítótól. Ha Wayne megtartja 10 százalékát, akkor ma 34 milliárd dollár körüli vagyonnal rendelkezne.

Egy interjúban korábban elmondta, attól tartott, hogy az Apple rövid úton csődbe megy, és hitelezők ráteszik a kezüket szerény hajlékára. Állítása szerint nem bánja, hogy kiszállt az Apple-ből, mert a cég hullámvasútszerű története már felőrölte volna az idegeit. Saadi azt nyilatkozta, hogy Jobs halála után úgy látta, most érdemes piacra dobni a kezében lévő ereklyét.

Az alapító okiratot Eduardo Cisneros,a Cisneros Corporation vezérigazgatója vette meg. A Miamiban működő vállalkozás az üzleti szolgáltatásoktól az ingatlanüzleteken át a tévés és távközlési szolgáltatásokig sok mindennek foglalkozik. Az 1,6 milliós vételár 12 százalékát az árverező teszi zsebre, így a dokumentum értéke 1,35 millió dollár.

A BBC-nek nyilatkozó elemzők szerint az óriási leütési ár világos bizonyítéka a Jobs halálát követő hatalmas érdeklődésnek az Apple és a cégalapító-guru iránt. A hét elején az Amazon.com internetes aukciós ház jelentette, hogy a Steve Jobsról készült életrajzi mű a legkelendőbb könyv 2011-es kínálatában. A könyv októberben, Jobs halála után jelent meg, azaz két hónap alatt ugrott a best seller lista élére.