A társaság negyedik negyedéves nettó eredménye ugyanis 371 millió euró lett (498 millió dollár), míg az elemzői konszenzus 378 millió euró volt, vagyis a társaság alig maradt el a várakozásoktól. A társaság holdudvarába tartozó Dresdener Bank már nem mondhat el ilyen kellemes híreket, ugyanis az említett időszakban 218 millió euró veszteséget hozott össze, igaz a társaságnál már ennek is örülnek, mert egy évvel korábban még ezen a mérlegsoron 894 millió eurós veszteség szerepelt. A várt teljesítmény úgy tűnik megfelel a befektetőknek, ugyanis a müncheni központú társaság részvénye idén 3 százalékkal drágultak a német tőzsdén.