Az olaj árának csökkenése kedvező kilátásokkal kecsegtet a Ryanair számára, a dublini székhelyű fapados társaság legújabb közleménye szerint 50-80 millió eurós profitot is realizálhat a márciussal véget érő pénzügyi éve során, annak ellenére, hogy korábban úgy nyilatkozott: jó, ha sikerül nullára kihoznia mérlegét. A Ryanair az olaj árfolyamának tavalyi tetőzése előtti pánikban 124 dolláros hordónkénti áron biztosította üzemagyag-szükségleteinek fedezését az év utolsó negyedévére, ám az energiahordozó jegyzésének csökkenésével sikerült a következő pénzügyi évének első kilenc hónapjára átlag 54 dolláros áron garantálnia szükségleteit. A Bloomberg által megkérdezett elemzők vételre ajánlják a Ryanair részvényét, azzal az indokkal, hogy a cég a válságot követően még erősebb lehet a növekedési politikája miatt. A Ryanair a 2008-as pénzügyi év harmadik negyedévére 118,8 millió eurós veszteséget jelentett, ami részvényenként 8,1 eurócentes veszteséget jelent. Egy évvel korábban még 47,2 millió eurós, azaz részvényenként 3,1 centes profitot realizált. A társaság a veszteségek ellenére növelni tudta forgalmát, mintegy 6 százalékkal. A társaság egyelőre nem látja, mi várhat rá a 2010-es pénzügyi évben.