A német autóklub, vagyis az ADAC minden évben tesztel nyári, illetve téli gumikat is. Általában ezeken a próbákon két-két olyan méret szerepel, amelyek gyakoriak, sok autón használhatóak. Ezen belül is olyan termékeket igyekeznek összeszedni, amelyek komolyabb piaci relevanciával bírnak, de az újdonságokra is figyelmet fordítanak.

Törekszenek arra is, hogy olcsóbb és drágább, kevésbé ismert és prémium egyaránt legyen a merítésben. Minden típusból több garnitúrát vesznek, és ezt inkognitóban teszik, több üzletben, így kikerülve a preparált tesztabroncsok veszélyét – magyarul azt, hogy szándékosan a tesztre készített, jobban teljesítő, de a boltban kaphatóval köszönőviszonyban sem lévő gumikat kapjanak a gyártóktól - írja a Totalcar

Mit vizsgáltak? 

A teszt kezdete előtt minden, a gumikon és a címkéken feltüntetett adatot rögzítenek, majd az abroncsokat mintegy 300 kilométeren bekoptatják. Erre azért van szükség, hogy a gyártási eljárásban használt formaleválasztó anyagtól megszabaduljanak, így éri el legjobb teljesítményét a gumi. Ezért aztán az autósoknak is érdemes az elején óvatosabban közlekedni, ha új gumikat szereltetnek fel. Magát a tesztet pedig különböző körülmények között végzik, több helyszínen. Az abroncsok vizsgáznak külön jeges, havas, nedves és száraz úton, emellett mérik a zajszintjüket, a kopásukat, valamint azt is, mennyire befolyásolják a fogyasztást. A végső, összetett eredményeket (amelyek az alábbi képeken láthatóan) érdemes részleteiben is vizsgálni, hiszen mindenkinek más szempontok lehetnek fontosak a saját felhasználási módjához, vezetési stílusához. Aki például hóban soha nem veszi elő az autót, nem kell, hogy figyelembe vegye, mit tud havas úton az adott gumi. 

Az idén a 185/65 R15-ös és a 215/601 R16-os gumikat tesztelték. Előbbi abroncsok többek között olyan népszerű kisautókra valók, mint Renault Clio, a Volkswagen Polo, a Kia Rio vagy épp a Nissan Micra.  Összetettben négy gumi kapott jó minősítést. 

 

A mostani tesztben szereplő nagyobb méretű gumi kompakt autókon és közepes SUV-ken is előfordul, sőt középkategóriás kocsikra is szerelik. Például a Ford Mondeón és S-Maxon, az Opel Astrán és Insignián, a Škoda Karoq-Superb-Yeti trión, vagy a Volkswagen Passaton. Összetettben itt is négy abroncs ért el jó minősítést az ADAC ellenőreinél.