Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A légitársaság tájékoztatása szerint a 16 letárolt óriásgépből egyelőre négyet állítanak újra forgalomba az Egyesült Államok novemberre tervezett határnyitásának köszönhetően. Los Angelesbe és Miamiba, decembertől Dubajba fognak repülni a British Airways A380-asai, de ez előtt a légitársaság több európai útvonalon is használja majd a gépet, hogy a személyzet újra beletanuljon a típus sajátosságaiba - olvasható a portálon.

A vállalat korábbi bejelentése szerint a téli időszakban 23 észak-amerikai repülőtérre hetente 246 járatot üzemeltet majd, és több város felé jelentősen bővítik a kapacitást. New Yorkba például decembertől már napi 8 járat lesz elérhető, Bostonba, Chicagóba, Los Angelesbe, San Franciscóba, Washingtonba, Dallasba, és Torontóba pedig naponta kétszer lehet majd eljutni a brit társaság járataival. Emellett novembertől újra elérhetővé válik Austin, Orlando, Tampa, San Diego, Las Vegas és Baltimore is, decemberben pedig Nashville és New Orleans is visszakerül az útvonalhálózatba.

Az óriásgéphez minden légitársaság másként viszonyul, van aki szerint elavult, mások értékelik azt a luxust, amelyet csak egy ekkora monstrum biztosíthat.