Az európai gyártó szerencséje, hogy a hónap során egyetlen gépet sem mondtak vissza az ügyfelei, így a harmadik negyedévig lemondások nélkül 270, azokat leszámítva 133 repülőgépet értékesítettek eddig. Ebből 126 keseknytörzsű volt, és megjegyzendő, hogy az A320neo rendelésállománya a sok visszamondás miatt 42 példánnyal csökkent. Emellett 9 darab A330-as talált gazdára, A350-esből ötöt adtak el, de hetet lemondtak - olvasható a portálon.

A Boeing a hadiipari megrendeléseket ideszámítva 27 repülőgépet adott el szeptemberben: 16 Boeing 737 MAX kelt el, ezek vélhetően már le vannak gyártva, de az eredeti megrendelőjük visszalépett. Ezen kívül a FedEx és a 777 Partners kért áruszállító triplaheteseket. Az év eddigi részében a Boeing 349 repülőgépet adott el, bár ennek többsége a már elkészült 737-esek újraértékesítéséből származik. Triplahetesből 98, 767-esből 46, 747-esből kettő kelt el, a 787-esre vonatkozó rendelésállomány viszont 31 példánnyal csökkent idén, vélhetően a gyártási hibák miatti visszamondások okán.

Ezek a gyártási hibák továbbra is rendkívüli módon hátráltatják a Boeinget, szeptemberben egyetlen Dreamlinert sem tudtak átadni, mivel a gyártó a hibák javításával van elfoglalva.

Az év kilencedik hónapjában összesen 35, az év eddigi részében 241 repülőgépet adtak át a hadiipari megrendelésre készült példányokkal együtt, ebből 179 volt keskenytörzsű, 767-esből 24, triplahetesből és áruszállító változatából 20, Dreamlinerből 14, 747-esből 4 készült el.

Az Airbus ezen a fronton sokkal jobban áll, hiszen az év eddigi részében 474 példányt adtak át üzemeltetésre. Keskenytörzsűből többet adott át az Airbus (375), mint a Boeing összesen, A330-asból 11, A350-ből 36, A380-asból 2 készült el, így az európai gyártó jó eséllyel tudja teljesíteni az idei évre kitűzött átadási célszámait.