Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai pénzügyminisztérium kedden azt közölte, hogy az állami cégek nyereségcsökkenése gyorsult a négy hónapban, miután az első negyedévben a profitvisszaesés kisebb, 59,7 százalék volt.

Az állami cégek bevétele a négy hónapban 9,2 százalékkal csökkent, a működési kiadásuk pedig 6,2 százalékkal mérséklődött.

Kínában az állami szektor tradicionálisan jelentős szerepet játszik az ország gazdasági életében. Az ázsiai országban mintegy 150 ezer állami cég van, ezek 98 százaléka a központi kormányzat irányítása alatt áll.

Az idei első negyedévben a kínai hazai össztermék (GDP) 6,8 százalékkal esett vissza, először zsugorodott azóta, hogy 1992-ben elkezdték közzétenni a hivatalos negyedéves GDP adatokat.