A svájci Alpen Initiative civil szervezet 2002 óta rendezi meg a szerintük teljesen értelmetlenül, az erőforrásokat pocsékolva szállított árucikkek versenyét - írja az Euronews hírtévé online oldala.

Az idén a "Teljesen Abszurd Szállítmányozás" címért három termék szállt versenybe: svájci levegő fémdobozba zárva, amit aztán Ázsiában, 20 ezer kilométerrel távolabb adnak el.

A svájci szupermarketlánc, a Migros által árusított norvég forrásvíz lett a második, a maga 1500 kilométeres szállítási útvonalával. Az Aldi pedig egy sonkával került be a versenybe, amit a Hollandiában nevelt disznókból készíttet Olaszországban, Ausztriába szállítja csomagolásra, majd Svájcban adja el.

"Egyszerűen abszurd, hogy több ezer kilométeren át utaztassanak olyan termékeket, melyeknek később az eladási ára egyáltalán nem fedezi a szállítási költségeiket. Az árat itt a környezet fizeti" - mondta Jon Pult, a Alpen Initiative elnöke.

A három cég tudomásul vette a jelölést és reagáltak a verseny eredményére. Az Aldi például közölte: a sonka előállítása során a szállítási időket és a szállítójárművek mozgását úgy hangolták össze, hogy az a lehető legoptimálisabb és legalacsonyabb szennyezéssel járó legyen.