Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A honlapok és a közösségi oldalak, valamint a helyi újságok is tele vannak azokkal a hirdetésekkel, amelyeket a málnatermesztők tettek közzé, s munkaerőt keresnek málnaszedésre - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen ez minden évben hasonló módon működik, azonban az idén a fizetésekhez viszonyítva igencsak kimagasló napidíjat ígérnek.

A hirdetésekben a cégek 6 és 8 ezer dinár (19-25,5 ezer forint) közötti szerepel, ami – ha valóban igaz, akkor – azt jelenti, hogy egy málnaszedő öt nap alatt megkeresi a szerbiai minimálbér összegét, ami áprilisban 33 805 dinárt tesz ki. Összehasonlításképpen tavaly a málnaszedők napidíja 3000 dinár (9600 forint) volt.

Az érdekvédelmi szervezetek képviselői figyelmeztetik a polgárokat, hogy ne üljenek fel az ígéreteknek, már csak azért se, mert az előrejelzések alapján az idei termés várhatóan egyharmaddal marad el a tavalyitól.

A Szerbiai Málna és Szedertermesztők Szövetségének elnöke, Dobrivoje Radović szerint nincs annál könnyebb, mint az interneten megjelentetni, hogy munkásokra van szükségünk és nagyon szép összeget ígérni az elvégzett munkáért, mivel az vitathatatlan, hogy hiány van kétkezi munkaerőből.

Sajnos, nagyon sokan visszaélnek a helyzettel, és a hirdetésekben fűt-fát ígérnek. Tavaly is tanúi voltunk annak, hogy egyesek ötven eurós napidíjat ígértek, utána pedig annak a felét fizették ki a málnaszedőknek - mondta a szakértő, aki szerint a reális napidíj az idén 4 és 5 ezer dinár között lesz majd.