Mint ismeretes, az Andersen könyvvizsgálóit azzal vádolják, hogy segítettek az Enron pénzügyi adatait megszépíteni, ezen belül eltüntetni egy egymilliárd dolláros, a kimutatásokban nem szereplő szerződésekből keletkezett veszteséget. A most tető alá hozott egyezség az első olyan bírósági ügy rendezését jelenti, ahol az Enron befektetői és volt alkalmazottai együtt léptek fel az Andersennel szemben, bár a kifizetésre kerülő összeg csak igen kis töredékét jelenti a felperesek állítása szerint elszenvedett 29 milliárd dollár veszteségnek. Az Andersen illetékesei nem kommentálták a Bloomberg értesülését.