A Ford Motor és a General Motors is arról számolt be, hogy a font zuhanása miatt veszélybe került a profitja a szigetországi piacokon, így nem tehet mást, mint emeli az árakat, hogy továbbra is megérje életben tartani ottani érdekeltségeit. A Ford február másodikától 4,7 százalékkal, a Ford Focus esetében 5,2 százalékkal emeli az árakat, míg a Vauxhall csak a hónap végén közli az áremelés pontos mértékét. A két amerikai autógyártó mostani lépésével végleg tönkre teheti a brit autópiacot azt követően, hogy a múlt év során 11 százalékos forgalomcsökkenést regisztráltak a brit szigeteken. Az autópiac elnéptelenedése decemberben gyorsult fel igazán, ekkor 21 százalékkal csökkent a forgalom az előző hónaphoz képest, és várhatóan ez a tendencia folytatódott januárban is. Ezzel párhuzamosan az autógyártóknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a font jelentősen leértékelődött mind az euróval, mind a dollárral szemben így a forgalmazás nyereségessége került veszélybe. A font 2008 második felében 11 százalékot veszített értékéből az euróval szemben és 27 százalékkal értékelődött le a dollárral szemben. A Ford és a GM akkor döntött az árak emelése mellett, amikor a Vauxhall kontinentális ikertestvére, az Opel árleszállításokat jelentett Németországban, ráadásul a finanszírozás terén is engedményeket tett. A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint az áremelés egyenlő az öngyilkossággal egy recesszió sújtotta piacon. A szakértők szerint azonban a gyártók mindenképp keresztet vethetnek a szigetországi piacokra, annak ellenére, hogy nemrég még a harmadik legnagyobb európai piacnak a brit számított. Előrejelzések szerint az autóeladások Nagy Britanniában 19 százalékkal 1,967 millióra eshetnek vissza 2009-ben.