Európai uniós exporttilalmat kell elrendelni az új típusú koronavírus ellen védő AstraZeneca-vakcinára - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak. A politikus élesen bírálta a szérumot gyártó brit-svéd gyógyszeripari vállalat döntését, amely szerint tovább csökkentik a termékükből az EU-nak biztosított mennyiséget. Amíg a vállalat nem teljesíti a EU-nak tett vállalásait, meg kell tiltani a közösség területén gyártott oltóanyaga exportját - mondta az MTI szerint a néppárti vezető.

Az USA betárazott belőle

Közben az AP hírügynökség arról írt, hogy az Egyesült Államokban - ahol sokkal nagyobb arányban oltották már be a lakosságot, mint Európában - tízmilliónál is több adag AstraZeneca vakcina porosodik a raktárakban annak ellenére, hogy ez a vakcina az USA-ban még nem engedélyezett - szemben az Európai Unióval, ahova viszont a gyártó egyelőre még a szerződésben vállalt mennyiség harmadát se volt képes leszállítani. A cég az USA-ban pillanatnyilag nem használható készleteiből nem egészítheti ki európai szállítmányait, mert tájékoztatásuk szerint az USA-ban termelt vakcináik tulajdonosa az amerikai állam - írta meg a 444.hu.

Közleményben reagált az AstraZeneca

"Az AstraZeneca csalódottságának hangot adva teszi közzé, hogy az EU-ba a tervezettnél kevesebb Covid-19 vakcinát tud szállítani, annak ellenére, hogy fáradhatatlanul dolgozunk az ellátás felgyorsításán.

A vállalat korábban közölte, hogy a tervezettnél alacsonyabb gyártási kibocsátás miatt az európai ellátási lánc szállítási kapacitása a vártnál kevesebb. Azt is bejelentette, hogy ennek a hiánynak egy részét a nemzetközi ellátási hálózatából történő vakcina szállításával kívánja kompenzálni. A második negyedévben szállításra kerülő mennyiség fele, az első negyedévben pedig 10 millió adag kellett volna érkezzen a vállalat nemzetközi ellátási láncából. Sajnos, az exportkorlátozások csökkenteni fogják a szállításokat az első negyedévben, és valószínűleg befolyásolják a második negyedévit is.

A vállalat februárban kezdte meg a vakcina szállítását az EU-ba. A nehézségek ellenére célja, hogy 2021 első félévében 100 millió adagot szállítson le, ebből 30 milliót az első negyedévben.

A társaság együttműködik az Európai Bizottsággal és a tagállamokkal az ellátási kihívások kezelése érdekében. Továbbra is bízunk benne, hogy az EU ellátási lánc termelékenysége tovább fog javulni, hogy európai lakosok millióit segíthessünk megvédeni a vírustól" - olvasható a gyártó közleményében.