A GE úgy döntött a múlt héten, hogy felméri azon ágazatainak jövőjével kapcsolatos lehetőségeket, amelyek nem eléggé nyereségesek, és ezért visszafogják az egész társaság profitját és részvényárfolyamát. Az igazgatóságra azóta nehezedik befektetői nyomás, hogy a cég nyeresége az első negyedévben váratlanul visszaesett. A menedzsment már májusban bejelentette, hogy mérlegelik a több mint százéves háztartásigép-gyártó divízió esetleges eladását, és most a teljes fogyasztói és ipari ágazat (Consumer and Industrial, C&I) átszervezésének lehetőségét gondolják át. A cég - mint a GE Hungary képviselője a Napi Gazdaságnak elmondta - a folyamat során arra keres megoldást, hogy a divízió mindhárom szervezete (az Appliances, a Lighting és az Industrial) olyan önálló társasággá szerveződjön át, amely a cég részvényeseinek tulajdonában maradna, GE vezetői gárda irányítása alatt. A leválasztani tervezett üzletág a GE 172,74 milliárd dolláros tavalyi árbevételének mintegy tizedét adta, 50 ezer főt foglalkoztat világszerte, ebből Magyarországon tízezret. (A GE-nek jelenleg összesen 300 ezer alkalmazottja van.) A tervezett átszervezés a magyarországi állományt csak annyiban érintené, hogy az új vállalat alkalmazottaiként folytatnák munkájukat. A fogyasztói és ipari üzletág Ligthing and Power Tools divíziója jelenleg nyolc gyárat működtet az országban, kettőt Budapesten, egy-egyet Győrött, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán, Vácott és Zalaegerszegen. Az ipari divízió egy gyárat üzemeltet Ózdon, továbbá Magyarországon működik a Lighting kutató-fejlesztő központja. Az említett önálló cég létrehozása nem érintené a GE többi, ötezer alkalmazottat foglalkoztató magyarországi egységét, amelyek továbbra is a globális GE részeként folytatják tevékenységüket. A második negyedévben 6 százalékkal csökkent a GE nettó nyeresége, árbevétele 11 százalékkal nőtt. A gépipari ágazat profitja két számjegyű ütemben bővült, pénzügyi szolgáltatási üzletága pedig viszonylag jól helyt állt a pénzügyi szektor továbbra is bizonytalan üzleti környezetében.