Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint az OTP Bank Románia az idei első fél évben 16 százalékkal növelte a teljesítő hitelek állományát, az emelkedés az új hitelek, a jelzáloghitelek és vállalati finanszírozások növekedésével magyarázható. A betétek állománya 28 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban.

Ugyanakkor a működési nyereség 43 millió lej volt, ami 54 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 92 millió lejtől. A működési nyereség szintjét a kamatbevétel lassú növekedése - amelyet a ROBOR csökkenése befolyásolt -, valamint a 26 százalékkal nagyobb működési költségek magyarázzák, amit részben a 2019-ben elkezdett, Apollo névre keresztelt növekedési stratégia indokol. Az OTP 11 százalékkal növelte alkalmazottainak számát piaci részesedésének növelése érdekében.

A helyi jelentési előírások szerint a bank eszközállománya elérte a 15,957 milliárd lejt, amely 17 százalékos növekedésnek felel meg 2020 első hat hónapjához képest. A bank tőkemegfelelési mutatója 1 százalékponttal, 21,9 százalékra nőtt.

Az év első hat hónapjában elért eredmények visszaigazolják az OTP Bank Románia országos növekedési stratégiájának megfelelően tett lépéseit - közölte az MTI szerint Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. A piacon szilárd finanszírozási igény figyelhető meg.

„Azokkal a befektetésekkel, amelyeket az OTP Bank csapatának növelésébe, a digitalizálásba, illetve a működés és a termékek fejlesztésébe fektettünk, az volt a célunk, hogy új ügyfeleket vonzzunk. Most a jól teljesítő hitelek terén elért eredményekkel teljesíthetjük az idei évre előirányzott növekedési célunkat” – mondta a vezérigazgató.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!