Ezáltal a holland pénzügyi óriás kevesebb kisebb eszközét és érdekeltségét értékesítené, ám ez a társaság ázsiai, európai és amerikai biztosítási, illetve vagyonkezelési üzletágának értékesítése vagy tőzsdére vitelét nem érintené - idézte a Reuters Jan Hommen vezérigazgatót.

A fejlemény előzménye, hogy márciusban az ING számára kedvező bírósági ítélet született, amely részben érvénytelenítette az átstrukturálási tervet. Ennek alapján tárgyalnák azt most újra a bizottsággal, míg utóbbi fellebezésben támadná meg az ítéletet.

A pénzintézet ettől függetlenül még az idén értékesítheti ázsiai biztosítási és vagyonkezelési üzletágát, a befolyó pénz fedezné az állam felé fennálló 3 milliárd eurós tartozás és az 50 százalékos bírság összegét. Az európai és amerikai egységeket 2013-ig vinnék tőzsdére a tervek szerint.

Az ING a bejelentés előtt tette közzé első negyedéves jelentését, amelynek alapján nyeresége 680 millió euróra feleződött, alulmúlva az elemzői várakozásokat is. Az eredményt többek közt a romló hitelportfólió miatti tartalékolás és a fedezeti ügyletek veszteségei, valamint az amerikai egységnél elszámolt átértékelés rontotta.

Ugyan a bank tőkehelyzete európai viszonylatban stabil, elemzők óvatosságra intenek magas spanyol kitettsége és a holland lakáspiac gyengélkedése miatt.