A döntés az utolsó szöget jelenti az 1999-ben létrehozott Napster koporsójában, amely források és bevételek nélkül nem kerülheti el a felszámolást. A Bertelsmann és a Napster között idén májusban létrejött megállapodás értelmében a világ második legnagyobb médiatársasága, amely korábban jelentős hiteleket nyújtott a Napsternek, 9 millió dollárért megvásárolta volna az akkor már csődvédelem alatt álló és tavaly július óta nem működő fájlcserélő cég vagyonát. A terv az volt, hogy előfizetéses alapon, jogtiszta szolgáltatásokat nyújtva újraindítják a céget. Az ügyletet a bíróság előtt megtámadó lemezcégek szerint azonban a kínált ár túl alacsony. Időközben azonban a Bertelsmann is stratégiát váltott, miután korábbi vezetőjét, Thomas Middelhofot menesztették és helyébe Günter Thielét nevezték ki. A médiacsoport el kívánja adni online könyvárusítással foglalkozó részlegét, a BOL-t és elállt a Napster megvásárlásától is. Így nem meglepő, hogy a Bertelsmann közölte, tudomásul veszik a bíróság döntését.