A két amerikai kártyakibocsátó óriásvállalat az EU versenyhatóságaként eljáró bizottság fellépésének hatására már korábban vállalta az úgynevezett multilaterális bankközi díjak leszorítását. A brüsszeli testület, amely trösztellenes eljárást indított az ügyben, most jogilag kötelezővé nyilvánította ezen vállalásokat.

Az Európai Unió 2015-ben korlátozta a bankközi díjak mértékét, de ez csak az Európai Gazdasági Térség országaiban kibocsátott és használt kártyákra vonatkozik, a harmadik államokra nem.

Az immár kötelező erejű vállalások nyomán csökkenni fognak a kereskedők költségei az Európai Gazdasági Térségen kívüli bankkártyákkal való fizetések után. Ez, a Mastercard határokon átnyúló kártyás fizetési szolgáltatásaira vonatkozó januári döntéssel együtt az európai kereskedők költségeinek mérséklését eredményezi, ami végső soron kedvező minden fogyasztó számára - hangsúlyozta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

A Visa és a MasterCard a két legnagyobb kártyaszolgáltató az EU-ban - írta az MTI.