Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A negyedik legnagyobb japán autógyártó harmadik pénzügyi negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 31 százalékkal 23,64 milliárd jenre növelte üzemi profitját, ami nagyjából egybevág az elemzői becslésekkel. A nettó profit a négyszeresére, 12,2 milliárd jenre (148 millió dollár) ugrott.

Takao Hirosawa, a cég ügyvezető igazgatója elmondta: félévente szokták várakozásaikat felülvizsgálni, ezúttal azonban nem változtatnak, és továbbra is 100 milliárd jenes egész éves üzemi profitot várnak – szemben a 115,8 milliárd jent valószínűsítő elemzői konszenzussal.

A Suzukit gyárainak földrajzi fekvése miatt a versenytársainál kevésbé bünteti az erős jen, és az indiai piac fellendüléséből is sokat profitáltak – igaz, éppen az indiai profitráta esett, többek között az emelkedő energiaárak, és a Toyota, illetve a Nissan piacra belépésével élénkülő verseny miatt.