A Levi Strauss európai, közel-keleti és észak-afrikai régiókat magában foglaló részlege (LSEMA) bejelentette szerdán, hogy a társaság a munkavállalói érdekképviseletekkel konzultációt kezdeményez kiskunhalasi termelő egységének esetleges bezárásáról. Amennyiben a tulajdonos javaslata megvalósul, a gyárbezárás a Levi Strauss 549 alkalmazottját érinti, a gyárban dolgozó, alvállalkozók által biztosított munkaerő állomány mellett.

A jelenlegi világgazdasági válság hatásai a Levi’s márkát sem kerülték el. Jelentős keresletcsökkenés tapasztalható mind a ruházati termékek, mind pedig az egyéb fogyasztási cikkek terén. A csökkenő kereslet a társaságot ez év elejétől arra kényszerítette, hogy termelő üzemeiben kapacitás-csökkentést hajtson végre. A versenyképesség fenntartása megköveteli a termelés rugalmasságának növelését, amelyet az ingadozó eladásokhoz kell igazítani.

A munkavállalói érdekképviseletekkel folytatandó konzultáció során valamennyi rendelkezésünkre álló lehetőséget meg fogjuk vizsgálni. Álláspontunk szerint a javasolt intézkedés szükséges a társaság hosszú távú versenyképességének fenntartásához - közölte Gavin Moore, a Levi Strauss európai részlegének gyártásért felelős igazgatója.

A gyár lehetséges bezárásának időpontjáról a munkavállalói érdekképviseletekkel folytatott konzultáció során születhet döntés. A tulajdonosi javaslat értelmében a termelés fokozatosan, 2009. június végéig bezárólag szűnne meg.

A Levi’s márkájú termékek a kereskedelmi hálózatban továbbra is kaphatóak lesznek, a javasolt intézkedés a budapesti értékesítési részleget, és a magyar Levi’s boltokat nem érinti.