Bill Gates, a Microsoft társalapítója már jóval a Covid-19 megjelenése előtt is sürgette az országokat, hogy komolyabban vegyék a globális világjárványok veszélyét. Az összeesküvés-elméletek hívei gyakran vádolják is azzal, hogy maga robbantotta ki a járványokat, mert már egy 2015-ös TED Talkban arra figyelmeztette a nézőket, hogy a világ nem áll készen egy halálos járvány kitörésére, aztán megérkezett a 2020-as koronavírus-járvány, utána is többször figyelmeztetett egy új, veszélyesebb variáns kialakulására.

A "Hogyan előzzük meg a következő járványt" című, hamarosan megjelenő könyvének kiadása előtt a Financial Timesnak nyilatkozva Gates azt mondta, hogy az általa javasolt globális járványügyi gyorsreagálású beavatkozó egységnek a WHO irányítása alá kellene tartoznia. 

A milliárdos filantróp azt javasolta, hogy a munkacsoportot a globális egészségügyi vészhelyzetek megfigyelésére és az országok közötti válaszlépések koordinálására állítsák össze. A járványokra reagáló csoportot olyan szakértőkből lehetne összeállítani, mint például számítógépes statisztikai modellezők, valamint járványügyi szakemberek - mondta Gates az Insider szerint. 

Gates azt állította, hogy a koronavírus-járvány kitörése előtt a WHO-nak kevesebb mint 10 főállású embere volt, akik a jövőbeni járványkitörésekre készültek. Hozzátéve, hogy még ezeknek az embereknek is sok más tevékenységgel kellett foglalkozniuk. "A WHO jelenlegi finanszírozása egyáltalán nem veszi komolyan a világjárványokat" - mondta Gates az FT-nek.

„Még mindig fennáll a veszélye annak, hogy ez a világjárvány egy olyan változatot generál, amely még jobban terjedne és még halálosabb lehet” – tette hozzá a Microsoft-alapító, aki szerint ennek kockázata 5 százalék felett van. Gates szerint az ilyen veszélyek kezelése érdekében is erősebb finanszírozásra van szükség a jövőbeni járványok megelőzéséhez:

„Vadnak tűnik számomra, hogy nem tudunk ránézni erre a tragédiára, és a világ polgárai érdekében nem biztosítunk több forrást erre a célra” – nyilatkozta Bill Gates.

A WHO-t azóta vizsgálják, hogy a Covid-19 2020 elején világszerte pusztítást kezdett okozni, a kritikusok szerint a szervezet nem tett eleget annak érdekében, hogy idejekorán figyelmeztesse a világot a vírus veszélyességére. Gates az ügyben először 2020-ban szólalt fel, amikor Donald Trump korábbi elnök azt javasolta, hogy csökkentsék a WHO amerikai finanszírozását, és a Twitteren azt írta, hogy "az Egészségügyi Világszervezet finanszírozásának leállítása egy világméretű egészségügyi válság idején ugyanolyan veszélyes, mint amilyennek hangzik".