Megérkezett a Ryanair reakciója az általa idiótának nevezett utasadóra: a fapados légitársaság megszünteti 8 budapesti útvonalát - vette észre az okosutas.hu. Szerdán kikerültek a menetrendből, tehát állnak le a téli menetrendváltástól a következő célpontok Budapestről: Bordeaux, Bournemouth, Köln, Kaunas, Krakkó, Lappeenranta, Riga és Torino. Azok az útvonalak ebben nincsenek benne, amelyek az eredeti terv szerint is leálltak volna télre, mint például a nagyon népszerűvé vált nyári utazási célpont Rimini.

A listán azok a járatok szerepelnek, amelyekre régóta árulja a jegyeket a Ryanair, és most döntött arról, hogy mégsem fogja repülni azokat télen. Sok útvonalon ritkítanak is, de ez a normál téli rend része, máshol is meglépik a hálózaton. A teljes zárás tűnik az extraprofitadóra adott reakciónak az utazási portál szerint.

A kormány üzent, repült a 300 milliós bírság

A Ryanair már az extraprofitadó bevezetése után közölte, hogy ennek a plusz költségnek járatritkítások és -megszüntetések lehetnek a következményei - emlékeztetett a bank360.hu.

Az új, évközben kivetett adót a légitársaság beépítette a jegyárakban, a magyar gazdasági miniszter ugyanakkor fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményezett a cég Fővárosi Kormányhivatal a Ryanair ellen Magyarországon. Ennek eredményét a napokban hozta nyilvánosságra Varga Judit igazságügyi miniszter: 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki a légitársaságra. A cég ugyanakkor azt közölte, hogy megalapozatlannak tartja a büntetést és bíróságra viszi az ügyet. (A fővárosi kormányhivatalt a fideszes Sára Botond főispán vezeti - a szerk.)

Az extraprofitadó miatt korábban a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary nyilvánosan is keményen ostorozta a magyar kormányt és annak miniszterét, Nagy Mártont.