Egy müncheni sajtótájékoztatón egy szlovák újságíró kérdésére beszélt a BMW menedzsmentje arról, miért Magyarországot és nem Szlovákiát választotta a vállalat az új gyára számára - számolt be a Portfolio.hu.

Eszerint a bajor autógyártó arra törekszik, hogy kiegyensúlyozott legyen a gyártása a három nagy régió, Európa, Észak-Amerika és Kína között. A magyarországi gyártás mellett négy érvük van: munkavállalói rugalmasság, alacsony bérköltség, képzési lehetőségek és a dolgozók életminősége.

A korábbi bejelentés szerint a BMW 2023-ra ígéri a termelés elindítását Debrecenben. Még 2018. július végén derült ki, hogy német autógyár egymilliárd eurós beruházással évi 150 ezer személygépkocsi gyártására alkalmas gyárat épít fel 400 hektáros területen a magyar városban, ahol a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat.

Az akkor elemzése szerint a luxusautó-gyártó azért is döntött a hajdúsági megyeszékhely mellett, mert itt eleve volt repülőtér. Egy korábbi tanulmány is kimutatta, hogy a befektetésekért folyó versenyben a városoknak számos saját fejlesztést kell végrehajtaniuk ahhoz, hogy vonzóvá váljanak a külföldi befektetők szemében. Persze nem csak a város fejleszt Debrecen térségében és ez is alighanem szerepet játszhatott a BMW döntésében: az M35-ös autópálya folyamatosan hosszabbodik meg a régióban. Nemrég adták át a forgalomnak a megyeszékhelyt elkerülő szakaszát, amely 4-es út és a 481. számú főút között húzódik, s amely az újonnan elkészült 481-es úttal együtt a debreceni repülőtér megközelítését is javítja.

A magyar kormány és az autógyár képviselői tavaly novemberben írták alá a befektetésről szóló dokumentumokat. Azóta pedig az is kiderült, hogy a magyar kormány több mint 135 milliárd forintot hagyott jóvá a BMW-gyár területéhez kapcsolódó úti, vasúti és infrastruktúra kiépítésére.