Bár korábban is voltak óvatosságra intő jelek, de így is csalódás, hogy nyugati olajtársaságok egyetlen ajánlatot sem tettek. A dollárbeáramlással járó befektetése elmaradása miatt gyengült a brazil fizetőeszköz, és a Petrobras részvényei is estek, mert a vártnál többet kell költenie a mezők kiaknázására. (A kínaiakkal közös konzorciumban is 90 százalékos a Petrobras részesedése.) - olvasható a G7.hu portálon.

"A teljes katasztrófa a legjobb kifejezés az aukció leírására. A két mező gazdátlanul maradása miatt pedig 9 milliárd dollár bevétel nem folyik be az ország költségvetésébe" - fogalmazott a Bloombergnek Ross Lubetkin, a Welligence Energy Analytics tanácsadócég vezérigazgatója.

Pedig az eredeti tervek szerint a brazil büdzsé 25 milliárd dollár bevételhez jutott volna, és ugyanennyit kaphatott volna a Petrobras az általa már elvégzett kutatási munkákért és a kitermelési infrastruktúra részbeni kiépítéséért. Ezt azonban a nyugati vállalatok nem akarták megfizetni egy olyan időszakban, amikor az olaj ára 60 dollár körül van.