Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amikor a JPMorgan Chase &  Co. arra kérte 15 londoni részvény-derivatíva kereskedőjét, hogy a cég londoni tevékenységével együtt költözzenek Párizsba, váratlan akadályba ütközött. A brókerek fele inkább kilépett a cégtől, semmint a francia fővárosba költözzön, és állítólag ez nem egyedülálló jelenség - írja összefoglalójában a Bloomberg. A Goldman Sachs és a Nomura szintén nehézségekbe ütközött, amikor brókereit el akarta költöztetni Londonból.

Elég sok példánk van arra, hogy valakinek a kontinensre kellett költöznie, de nem lett ettől igazán boldog. Különösen igaz ez akkor, ha az illetőnek iskoláskorú gyerekei vannak. Mások a jövőbeni karrierlehetőségek, a fizetések miatt aggódnak. Esetleg attól tartanak, hogy az új munkahelyként kijelölt város egyelőre nem olyan nagy pénzügyi központ, mint London volt, és ezért kevesebb lehetőségük lesz a továbbiakban - mondta Stephane Rambosson, a londoni Vici Advisory, egy vezetőkre szakosodott fejvadász cég alapítója.

Bármi legyen is az ok, a szakemberek egy részének ellenállása a költözéssel szemben újabb feladat elé állítja az iparágat akkor, amikor a bankokon amúgy is nagy a nyomás, hogy költöztessék üzletüket a kontinensre a brexit után. Az Európai Unió egyelőre hajthatatlannak látszik a kérdésben, hogy következő években több eszköznek, embernek és üzletnek kell Londonból áttelepülnie. A nagy nemzetközi bankoknak folyamatosan lavírozniuk kell saját üzleti érdekeik, a szabályozói hatóságok előírásai és munkatársaik igényei között. Az Európai Központi Bank (EKB) például ragaszkodik ahhoz, hogy az EU-tagállamokhoz kapcsolódó kockázatok kezelése a blokkon belülről történjen. A központi bank például készített egy részletes összefoglalót minden bank EU-val kapcsolatos kockázatkezelési szervezetéről, állítólag azért, hogy ezzel is fokozza a nyomást a pénzintézeteken.

Bár egyelőre méretét tekintve egyelőre London marad a legnagyobb európai pénzügyi központ, azonban a bankok elsősorban más országokban fejlesztenék tevékenységüket szívesen. A Morgan Stanley franciaországi vezetőjének elmondása szerint a következő két és fél évben megdupláznák és ezzel 300-ra növelnék ottani alkalmazottaik létszámát. A Deutsche Bank pedig nemrég hozott döntést arról, hogy vállalati hitelezési üzletágában mintegy 100 pozíciót hozna át Londonból Frankfurtba és Dublinba. Miközben a munkavállalók nagy része költözhet munkahelyével együtt, sokaknak közülük ezzel párhuzamosan fizetéscsökkenést is el kellene fogadniuk.

Frankfurtot különösen nehéz eladni a Londonhoz szokott bankárok körében a Bloomberg körkérdése szerint, még akkor is, ha sok bank, közöttük a Goldman Sachs, a JPMorgan és a Nomura is amellett döntött, hogy európai központját a német városban állítja fel. A Nomura brókereinek egy része azt mondta állítólag, sokkal inkább menne Milánóba vagy Párizsba, még akkor is, ha a Covid miatti korlátozások csökkentették ezek vonzerejét.

A brókerek vonakodása a költözéstől éles ellentétben áll azzal a sebességgel, amivel a nagy befektetési bankok léptek azonnal a brexitet követően. A JPMorgan például 200 milliárd eurónyi eszközt helyezett át Frankfurtba Londonból tavaly, s idén is ugyanennyit tervez átvinni. Eközben a részvénykereskedelem egy nagy része is áthelyeződött Londonból más európai helyszínekre.

Ezek a mozgások azonban egyelőre nem jártak együtt eget rengető változásokkal személyzeti szinten. Azonban ahogy egyre több eszköz mozdul a kontinens irányába, várhatóan egyre több ember követi majd azokat. Rambosson szerint az emberek hozzáállása lassan változni fog. A francia és az olasz adókedvezmények már most vonzóak sokaknak, s ahogy egyre több üzlet helyeződik át, a vezető pozíciók száma is egyre nő a kontinensen. Szerinte már most is reális az, hogy úgy költözzön át Londonból egy pénzügyi szakember, hogy közben ne szenvedjen el törést a karrierjében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!