Nagy port kavart, hogy nemrég Radim Passer, Csehország 33. leggazdagabb embere Bugattijával száguldozott a német autópálya, egy sebességkorlátozástól mentes szakaszán.

A videót - amelyet a németországi A2-es autópálya Berlin és Hannover közötti szakaszán vettek fel - már több mint 1,8 millióan látták.

Az ügyben a német közlekedési minisztérium is megszólalt, szerintük a sofőr megsértette a német KRESZ azon passzusát, hogy nem szabad másokat veszélyeztetni, és nagyobb kellemetlenséget okozni a feltétlenül szükségesnél.

A Jalopnik cikke szerint most a Bugatti is megszólalt az ügyben. Természetesen óvatosan fogalmaznak és azt írják, hogy a német ügyészség esetleges nyomozása miatt nem kommentálják a történteket, de hozzáteszik, hogy mindig felelősségteljesen kell viselkedni az úton és ők elhatárolódnak minden olyan magatartástól ami másokat veszélyeztet.

Korábban Passer azzal védekezett, hogy a felvételnél a biztonság volt az elsődleges szempont és egy olyan 10 kilométeres egyenes, háromsávos szakaszt választottak amely jól belátható. Ez a kijelentés azonban nem igazán vehető komolyan, hiszen a felvételen is látszik, hogy száguld el más közlekedők mellett a kocsi. Ilyen sebesség mellett például egy óvatlan sávváltás is tragédiába torkollhat.

Passer egyébként akár börtönbüntetésre is számíthat a mutatványért, amelyből nem lett volna ügy, ha a száguldozást nem tölti fel a YouTube-ra.