Új, globális technológiai rendszert épít ki a világ egyik legnagyobb bankkártyacége, a Mastercard. A kezdeményezés keretében a nagykereskedőktől a kisboltokig bármilyen méretű üzletben segít szabványokat létrehozni az új fizetési módokhoz. Ezekhez a szabványokhoz pedig bankok, kereskedők és technológiai szolgáltatók is csatlakozhatnak, így segítve a személyes adatok biztonságát és védelmét a biometrikus azonosítás során.

A rendszer a biometrikus azonosítást teszi lehetővé, azaz elég például az ujjlenyomattal fizetni.  A cég szerint a vásárlók többsége, 74 százaléka használná a biometrikus technológiát, az érintés nélküli biometrikus technológia piaca pedig az előrejelzések szerint 2026-ra eléri a 18,6 milliárd dollárt.

A fizetési módoknak lépést kell tartaniuk azzal, ahogyan élünk és dolgozunk, valamint a legmagasabb szintű biztonság mellett kell választási lehetőséget biztosítaniuk a fogyasztók számára - mondta Ajay Bhalla, a Mastercard Cyber & Intelligence részlegének elnöke.

A program résztvevői lehetőséget kínálnak a fogyasztóknak, hogy a boltban vagy otthonról - a kereskedői vagy a hitelesítési szolgáltató alkalmazáson keresztül -regisztrálhassanak biometrikus pénztári szolgáltatásra. A regisztrációt követően a fogyasztók a pénztárnál egyszerűen csak megnézik a végösszeget, és a kamerába mosolyogva vagy egy leolvasóba integetve fizethetnek. A voltosok számára az új program gyorsabb tranzakciós időt biztosít, emellett higiénikusabb, valamint biztonságosabb is a mostani megoldásoknál.