Az eleve jelentős versenyt diktáló brit kiskereskedelmi piacra évekkel ezelőtt sikeresen belépő majd tempós növekedést elérő német diszkontláncok - az Aldi és a Lidl - újabb és újabb megoldásokkal igyekeznek vásárlókat elcsábítani a többiektől, például az Asdától, a Morrisonstól vagy éppen a Tescótól. Utóbbi idén tavasszal például piros buborékokkal jelölte meg azokat a termékeket, amelyek biztosan olcsóbbak az Aldiban kapható társaiknál.

Most pedig a Lidl jött elő egy újdonsággal: Lidl Plus néven egy új applikációval jelenik meg a brit piacon szeptembertől - írja a Retail Gazette brit kiskereskedelmi szakportál.

A boltlánc mobilappja, amely először Írországban debütált, hetente különböző kedvezményre jogosító kuponokat ad a felhasználóknak, amiket aktiválni kell használat előtt. Az első vásárlás árából 5 fontot, azaz közel 2 ezer forintot engednek el, a fizetésnél pedig be lehet szkennelni az appban tárolt digitális kártyát és beváltani a kedvezményeket adó kuponokat. A vásárlások után sorsjegyet is kapnak az alkalmazást letöltők, a vásárlásról szóló számlát pedig digitálisan is tudják tárolni.

Maradnak a fizikai boltoknál

Bár az applikáció már egy digitális szolgáltatás, a Lidlnél az online vásárlás azonban egyelőre nem érhető el. Klaus Gehrig, a Lidlt és a Kauflandot birtokló cég, a Schwarz-csoport vezetője még 2019-ben egy konferencián azt mondta, hogy a Lidl nem kíván agresszívan belépni az online kiskereskedelmi piacra.

Már van tapasztalatuk az online élelmiszer-házhozszállításban, azonban ennek kiépítése és üzemeltetése rendkívül költséges. Gehrig szerint a Lidl soha nem lesz egy Amazon vagy Alibaba és nem is gondolja úgy, hogy egy-egy új üzleti szegmensben mindig az elsőnek kell lenni.

Házhoz megy a brit Aldi

Azonban időközben több konkurens, így például a brit Aldi-leány már lépett - a boltlánc a Deliveroo futárcéggel társult élelmiszerek házhoz szállítására Nagy-Britanniában, felismerve, hogy a koronavírus-járvány miatt felpörgött szolgáltatás vélhetően továbbra is népszerű marad.

Az áruházlánc az indulásnál 150 alapvető terméket kínált a vevőknek, amelyeket a Deliveroo mobiltelefonos alkalmazásának segítségével lehet megrendelni, és 30 percen belül megérkezik. Egy másik kiskereskedelmi szaklap, a The Grocer pedig arról számolt be, hogy az Aldi logisztikai partnere házhozszállítási üzletágat hozott létre.

Tovább pörög az online értékesítés

Az adatok azt mutatják, egyre több vásárló fordul az internethez a termékek beszerzésekor: az Alvarez & Marsal tanácsadó cég és a Retail Economics kutató cég felmérése szerint több mint 17 millió brit mondta azt, hogy tervezi az online vásárlásra való végleges átállást a koronavírus-járvány miatt. Azok a vásárlók, akik a vírust nagyon kockázatosnak tartják, majdnem négyszer nagyobb valószínűséggel változtatják meg a bevásárlási szokásaikat hosszú távon.

A kutatás szerint a hosszú távon változtatók csoportjába tartoznak azok is, akik egyébként nehezen alkalmazkodtak például az online bankoláshoz vagy az internetes vásárláshoz, azonban a járványhelyzet rákényszerítette őket, hogy módosítsanak a szokásaikon. Ezekhez az új szokásokhoz pedig ragaszkodnak. Az új vásárlói réteg megjelenésével az online kiskereskedelem bevétele további 4,5 milliárd fonttal nőhet az idén az Egyesült Királyságban, annak ellenére, hogy a fogyasztók minden, a nem élelmiszereket érintő kiadásukat csökkentették. Az online boltok mellett szól, hogy a megkérdezettek közel fele, 48 százaléka mondta azt, hogy az olyan forgalmas helyeket, mint a nagy bevásárlóközpontok, tervezi elkerülni. A kutatás szerint ezért várható, hogy a cégek reagálnak majd a vásárlási szokások megváltozására és változtatnak a működési modelljükön.

Online boom itthon

A koronavírus-járvány Magyarországon is megdobta az online forgalmat. A hivatalos KSH-adatok szerint az idei első félévben az internetes és csomagküldő kiskereskedelmi forgalom 49,5 százalékkal emelkedett, szemben a komplett ágazat által elért - a koronavírus-járvány miatti boltbezárások miatt - mindössze 1,3 százalékos növekedéssel.

Az online boltot működtető magyar boltláncoknál jelentős forgalomnövekedést generált a járványhelyzet. Pártos Zsolt, a magyar Tesco első embere a Napi.hu-nak azt mondta: jelentősen nőtt az érdeklődés az online bevásárlási szolgáltatás iránt. Míg a karácsonyt megelőző időszakban a felfutás egyenletesnek mondható és nagyjából 2 hétig tart, addig a járványhelyzet elején több mint 6-8 héten keresztül is tapasztalták a megemelkedett érdeklődést. Szerinte fontos fejlemény, hogy a kezdeti felfutást követően az online csatorna növekedése hosszabb távon is felgyorsult a vásárlói igények miatt. Pártos Zsolt azt is elmondta, hogy a járványhelyzet legdurvább - márciusi és áprilisi - hetei után nem esett vissza komolyabban az online forgalom, igaz, a növekedés üteme visszafogottabb lett.

Ezzel összhangban alakult a házhozszállítási szolgáltatását júliusban a Velencei-tó környékére kiterjesztő Spar online forgalma is. Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője a Napi.hu-nak augusztus elején azt mondta, hogy az elmúlt hónapokhoz képest minimálisan csökkent az online forgalom. A márciusi, áprilisi extrém kereslethez képest normalizálódni látszik a piac, de a boltlánc mindenképpen növekedésre számít ezen a területen. Ahogy a Drogerie Markt is, utóbbi boltlánc konkrét számok említése nélkül közölte, hogy százalékban mérve három számjegyű bővülés várható az online bolt esetében. Az Auchan is rákapcsolt, a cég augusztustól országosan elérhetővé tette az online boltját.