A kiskereskedők egyre inkább próbálnak megfelelni a környezettudatosabb vásárlóknak, a folyamatba most a luxusmárkák is igyekeznek beszállni: egyre több nagy márkánál előtérbe kerül a használt cikkek értékesítése is.

A francia Galeries Lafayette luxusáruház például ősszel nyitotta meg a Le(Re)Store névre keresztelt, 500 négyzetméteres állandó részlegét, amelyet teljes egészében a körkörös divatnak szenteltek. A Vogue Business cikke szerint az áruházba be lehet hozni a megunt luxustermékeket is, az eladók itt vagy rögtön vagy a termék eladása után kapják meg a termékek árát.

A Galeries Lafayette mellett egy másik francia áruház, a Printemps is elindította saját, dedikált piacterét. A 7eCiel nevű részleg 1300 négyzetméteren használt ruhákat és környezetbarát márkákat kínál. A Bon Marché Rive Gauche áruház pedig Maison Vintage néven indított el egy részleget, amely vintage bútorokat, lámpákat és lakberendezési tárgyakat kínál. Az üzletben használt ruhák is megtalálhatók, és 2020 óta működik a farmer-újrahasznosító szolgáltatás is. A londoni Harrods áruház is belépett a sorba a Luxury for Life kezdeményezésével, amelynek célja a körforgás divat támogatása és a termékek élettartamának meghosszabbítása.

Luxust kölcsönbe

A francia áruházak mellett több luxusmárka is lépett már, a ballonkabátjairól híres brit Burberry például a My Wardrobe HQ-val, luxus ruházati cikkek bérbeadásával és használt termékek árusításával foglalkozó céggel dolgozik együtt. Így a Burberry termékeihez némileg olcsóbban juthatnak hozzá a vásárlók, a cég pedig fenntarthatóbbá teheti a működését.

Az együttműködésnek köszönhetően a fogyasztók négy, hét, tíz vagy tizennégy napra bérelhetik ki a ruhadarabokat vagy kiegészítőket, és ezt követően azt is eldönthetik, hogy megvásárolják vagy visszaküldik a terméket. A My Wardrobe adatai szerint egyébként körülbelül a szolgáltatást használók fele dönt úgy, hogy megtartja a kikölcsönzött terméket. A heti bérleti díjak 41-170 font, azaz 18 ezer és 74 ezer forint között mozognak. Egy átlagos Burberry kabát egyébként kétezer euróba, azaz közel 740 ezer forintba is kerülhet.

A My Wardrobe ruhabérlést választó ügyfelei átlagosan 25-35 évesek, míg a használt termékeket jellemzően a 35 és 45 év közöttiek vásárolják. A cégnek egyébként nemrég a Harrods luxusáruházban nyílt meg egy átvételi és visszaküldési pontja.

 

A kölcsönzési szolgáltatás egyelőre csak az Egyesült Királyságban, míg a használt cikkek vásárlása Európa többi részén is elérhető. Ellentétben az olyan platformokkal, mint a Vinted, ahol az eladásra kínált ruhákat a többi felhasználótól lehet megvásárolni, ezek a ruhák főként közvetlenül a Burberrytől származnak. A használt termékek ára a kiegészítők esetében 111 fonttól, azaz 49 ezer forinttól indulnak, míg a kabátokért 750 fontot, azaz 328 ezer forintot kell fizetni.

 

Jelentős növekedés előtt állnak a használt termékek

 

Pam Batty, a Burberry vállalati felelősségvállalásért felelős alelnöke szerint a cég My Wardrobe HQ-val kötött partnersége kiegészíti azt a szélesebb stratégiát, hogy a Burberry 2040-re klímapozitívvá váljon, és támogatja a körforgásos gazdaság alapelveit a luxus termékek piacán. A Burberry 2019-ben már együttműködött a The Realreal használt ruhákat forgalmazó platformmal.

 

A márkák többek között azért is lépnek, mert a várakozások szerint a használt divattermékek forgalma megduplázódik a következő négy évben, azaz 11-szer gyorsabban nő, mint a hagyományos kiskereskedelem.