Az egyre durvább az infláció, ezen belül az élelmiszer-drágulás, új megoldásokat is hozott, a brit Iceland boltlánc például kamatmentes mikrohitelt nyújt élelmiszer-vásárlásra. Emellett olyan régóta működő, bevált alternatívák kapnak nagyobb hangsúlyt, mint az élelmiszermentés. 

A brit piacon az ottani Aldi most egy új kezdeményezéssel rukkolt elő. Különleges applikációt tesztel a boltlánc Északkelet-Anglia hét üzletében: a Too Good To Go nevű alkalmazással élelmiszer-pazarlás elleni küzdelmet próbálja fokozni. A népszerű alkalmazás sérült vagy a vagy a lejárati idejükhöz közeledő termékeket gyűjt össze, ezeket a csomagokat pedig a vásárlók darabonként 3,3 fontért (nagyjából 1600 forintért) vásárolhatnak meg a Too Good To Go alkalmazáson keresztül, mielőtt az üzletben átveszik azokat – írta a Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál. A vásárlók nem ismerik e csomagok tartalmát, amikor megrendelik, de mindegyik legalább 10 font, azaz több mint 4800 forint értékű élelmiszert tartalmaz. 

A tesztüzem öt hétig tart, és a kezdeményezés része az Aldi kötelezettségvállalásának, amely keretében 2025-ig 20 százalékkal mérsékelné az élelmiszer-pazarlást, 2030-ig pedig a felére csökkentené.

Naponta 20 millió szelet kenyér landol a kukában

Liz Fox, az Aldi UK vállalati felelősségvállalási igazgatója szerint az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem soha nem volt még fontosabb mint most. Mind a környezet érdekében, mind pedig azért, hogy támogatni lehessen azokat, akik a lehető legjobb ár-érték arányú élelmiszereket keresik.

Az Aldi Love Food Hate Waste néven futó kampánya külön microsite-ot is kapott, ahol többek között receptekkel is segítik a takarékoskodást. Az Aldi szerint az Egyesült Királyságban naponta egy kék bálna tömegével egyenértékű banánt dobnak ki, kenyérből pedig naponta 20 millió szelet végzi így, míg tejből 290 ezer tonna landol évente a kukában.

A Tesco korábbi kutatása szerint a leggyakrabban kidobott élelmiszerek közé tartozik a briteknél a csirkemell, a burgonya, a fejes saláta és a banán. A brit vásárlók próbálnak tudatosságra törekedni: 60 százalékuk nagyobb odafigyeléssel szeretne vásárolni, hogy csak azt vegye meg, amire valóban szüksége is van. Ezért a Tesco az Unileverrel együtt segít a briteknek, hogy tudatosabban tervezzék meg az élelmiszer-fogyasztásukat, és hetente egy nap úgy készítsenek ételt, hogy a konyhájukban már megtalálható alapanyagokból és a felhasználható maradékokból főznek. Ehhez a vásárlók recepteket is kereshetnek a Tesco honlapján az otthonukban lévő hozzávalók megadásával. 

A nagy boltláncok közül többek között a Lidl is lépéseket: németországi üzleteiben bevezette a "mentőcsomagokat" a nem teljesen tökéletes gyümölcsök és zöldségek értékesítésére. A cél az, hogy mérsékeljék a még fogyasztható, de kisebb hibái miatt kidobásra ítélt élelmiszerek mennyiségét, azaz a kidobott élelmiszereket. 

Ezeket a zacskókat egységesen leértékelt áron, három euróért (1200 forint) lehet majd megvásárolni, miután a kísérleti projekt után az összes Lidl-áruházban is elérhetők lesznek. Ezért cserébe pedig öt kilogramm zöldséget és gyümölcsöt lehet hazavinni. A zacskóban sérült csomagolású termékek lesznek.

Németországban évente 11 millió tonna élelmiszert végzi a kukában, mert lejár a szavazottsága, vagy megsérül szállítás közben a Destatis 2022 júniusi jelentése szerint. A kiskereskedelem pedig ennek a mennyiségnek a hét százalékáért felelős.

Élelmiszerbank és ételmentő app

Élelmiszert Magyarországon is lehet menteni: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, Magyarország egyik legnagyobb hatású jótékonysági szervezete összesen 4 millió kiló élelmiszert gyűjtött össze meg és osztott szét 211 ezer rászoruló között 2022 első felében.

Az Élelmiszerbank az egyre meredekebben emelkedő inflációval és az azzal párhuzamosan fokozódó rászorulói igények miatt az elmúlt hónapokban gyakorlatilag naponta csatolt be újabb és újabb kereskedelmi egységeket a mentési hálózatába. A Tesco, az Aldi, a Metro, az Auchan és a KFC mellett idén a Lidl és a Penny is jelentős átadóvá vált. Év eleje óta 170 áruházzal gyarapodott a rendszer, ez több mint 40 százalékos bővülés. Így már az ország 576 pontján gyűjtik össze minden nap a megmaradt zöldség-gyümölcsöt, pékárut és egyéb, forgalomba már nem hozható, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas termékeket.

Az elmúlt 17 évben pedig közel 100 millió kilogramm feleslegessé vált, kereskedelmi forgalomba már nem hozható, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszert mentettek meg az enyészettől, hogy azok ne a kukában végezzék, hanem nehéz sorsú emberek asztalára kerüljenek.

A rászorulóknak segítő Élelmiszerbank mellett Magyarországon van már élelmiszermaradék-mentő applikáció: a Munch.hu oldalán kedvezményesen lehet élelmiszerhez jutni, a kiválasztott helyről foglalás után lehet átvenni a csomagot, amelynek a tartalma meglepetés.