Megreformálná a bevásárlást a brit Tesco: egy londoni Tesco Express üzlet ugyanis jelentős átalakuláson ment át. A pénztárak helyett ugyanis a boltban úgynevezett fizetőkapuk vannak és kamerák kerültek a mennyezetre. A technológia még nem működik, de ez lesz az első olyan üzlet, ahol az Amazon fizikai boltjaihoz hasonló technológia segíti a vásárlókat. 

Nem lesz többé pénztár

 Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál arról ír, hogy Tesco 2018-ban nyitotta meg tesztként az első Trigo-technológiával felszerelt boltját, amely csak a cég munkatársai számára volt elérhető a Tesco központjában. A Trigo egyébként egy pénztár nélküli vásárlási technológiát fejlesztő izraeli startup, amelynek az egyik befektetője a Tesco. A Trigo féle technológia lényege, hogy kamerák és a gépi tanulás segítségével automatikusan ellenőrizni tudják a boltba betérők vásárlásait, amelyeket egy virtuális kosár segítségével követ le.

Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója azt mondta, hogy a cég a tesztet egy másik boltra is kiterjeszti majd, hogy egy központibb, városi környezetben is megnézhessék, hogyan működik a koncepció. Murphy szerint bíznak benne, hogy egy másik, nagyobb forgalmú üzletben is alkalmazni tudják ezt a technológiát.

A londoni üzlet olyan technológiát használ majd, amely támogatja a pénztár nélküli kiskereskedelmi élményt, így a vásárlók beléphetnek a boltokba, kiválaszthatják a megvásárolni kívánt termékeket, fizethetnek a saját eszközükön, és elhagyhatják az üzletet. Azaz nem kell sorban állni a pénztáraknál. A Tesco egyelőre még nem jelentette be, mikor lehet élesben is kipróbálni a technológiát.

 

Szkennelés és okos bevásárlókocsik

 

A Tesco mellett egyre több üzletlánc próbálkozik high-tech megoldásokkal. Az Amazon online webáruház például egyre több fizikai, Amazon Fresh üzletet nyit az Egyesült Királyságban, a vállalat ugyanis nemrég nyitotta az ötödik üzletét Észak-Londonban. Az Amazon üzletekben a polcról levett árukat és az emberek mozgását különböző szenzorok és mesterséges intelligencia figyeli. Az Amazon Fresh üzletébe Londonban az Amazon-fiókkal rendelkezők mehetnek be a vállalat applikációjával, és ezen keresztül megy a fizetés is.

Újít a Lidl is: egy londoni üzletben a termékeket a vásárlók a saját okostelefonjuk segítségével szkennelhetik be az üzletben, így nem kell a pénztárhoz érve leolvasni az összes termék vonalkódját. 

 

Az Alibaba online kereskedelmi portál pedig olyan megoldásokat dolgozott ki, mint az arcfelismeréses fizetés és a személyre szabott élelmiszer-javaslatok. Emellett a vonalkódokból kiderülne a termék eredete és a beszerzésére vonatkozó információ is. Az amerikai élelmiszerlánc, a Kroger pedig okos bevásárlókocsikkal segítik a vásárlást. A Kroger üzleteiben a kocsihoz szkenner és mérleg is tartozik, így a vásárlás közben lehet lemérni és beszkennelni a termékeket, az okos kijelző a megvásárolt termékekhez kapcsolódó egyéb árukat is ajánl. A vásárlás végén a kassza helyett a bevásárlókocsin lehet fizetni.