Ezúttal minden más lesz – ígérgették a chip-ágazat vezetői alig egy évvel ezelőtt, amikor még brutális túlkeresletet kellett volna kielégíteniük.

Az iparág híres a fellendülésekkel és összeomlásokkal tarkított ciklusairól, azonban ez most megváltozott, állították elemzők is. A fegyelmezettebb menedzsment és a termékek új piacainak (köztük az 5G technológia és a felhőalapú szolgáltatások) kombinációja biztosította volna, hogy a vállalatok működése kiszámíthatóbb útra lépjen – írja elemzésében a Bloomberg.

Mégis, kevesebb mint egy évvel később a 160 milliárd dolláros iparág minden idők egyik legrosszabb visszaesését kell, hogy átélje.

A chipekből masszív készletek állnak a raktárakban, az ügyfelek csökkentik a megrendeléseket, az árak pedig zuhantak.

A gyorsjelentését múlt hét pénteken közzétevő Intel például azt jelentette be, hogy a környezet jelenlegi bizonytalanságára hivatkozva nem közölnek előrejelzést a folyó évre, illetve azzal számol a cég, hogy az év első felében tartós gazdasági ellenszéllel küzdenek majd.

Az Intel negyedéves vesztesége egyébként meghaladta a 660 millió dollárt, miközben árbevétele több, mint 30 százalékkal zuhant.

A Covid alatt mindenkinek chip kellett, mára fordult a kocka

A chipipar azt hitte, hogy a beszállítók jobban kézben tartják majd a dolgokat. A visszaesés bebizonyította, hogy mindenki tévedett.

"A példátlan válság nem csak az olyan iparági vezetők, mint az SK Hynix Inc. és a Micron Technology Inc. készpénztartalékait emészti fel, hanem a beszállítóikat is destabilizálja, a technológiai exportra támaszkodó ázsiai gazdaságokat megviseli, és arra kényszeríti a kevés megmaradt iparági szereplőt, hogy komoly együttműködési szerződéseket kössön, vagy akár a fúziókat is fontolóra vegye" – mondta el Avril Wu, a TrendForce vezető kutatási alelnöke. 

A világjárvány idején robbanásszerűen megugrott a kereslet a chipek iránt, a home office hirtelen terjedésével rekordokat döntött a számítógépek, táblagépek és okostelefonok értékesítése.

Azonban most a fogyasztók és a vállalkozások is hirtelen visszafogták vásárlásaikat, mivel az infláció és az emelkedő kamatok hatásaival kéne megküzdeniük.

A chipek fő vásárlói, az említett eszközök gyártói hirtelen raktárra kezdtek termelni és emiatt most nincs szükségük újabb alkatrészekre. Ráadásul a kriptodeviza egész világon végigsöprő eladási hulláma is visszavetette a chipek iránti keresletet. 

Veszteség minden egyes chipen

A Samsung és társai már most veszteséget termelnek minden egyes chipen. Az összesített működési veszteségük az előrejelzések szerint idén eléri az 5 milliárd dolláros rekordot is. A készletek – a memóriachipek iránti kereslet kritikus mutatója – több mint háromszorosukra, rekordszintre emelkedtek.

Jelenleg átlagosan három-négyhavi keresletnek megfelelő mennyiségű chip áll raktáron.

Az elemzés szerint úgy tűnik, hogy a Samsung az egyetlen, amely viszonylag épségben átvészelheti a válságot, hála nagy súlyának és diverzifikált tevékenységének. De még a dél-koreai óriás félvezető részlege is veszteséges lehet – állítják az előrejelzések. A befektetők ezen a héten kapnak képet az igazi helyzetről, és negyedéves gyorsjelentését is holnap teszi közzé a cég.

A chipgyártó cégek eladásai 30-50 százalékkal zuhannak. Ez nem normális helyzet. A világjárvány utáni kijózanodás, az ukrajnai háború, az infláció és az ellátási láncokban jelentkező zavarok együttesen a visszaesést sokkal súlyosabbá tették, mint amit a korábbi ciklusokban tapasztalni lehetett – mondta Greg Roh, a HMC Investment & Securities technológiai kutatási vezetője.


A Micron, az utolsó megmaradt amerikai chipgyártó vállalat agresszívan reagált a zuhanó keresletre. A Micron a múlt hónap végén közölte, hogy a termelés csökkentése mellett csökkenti az új üzemekre és berendezésekre szánt beruházások összegét.

Sanjay Mehrotra vezérigazgató szerint az, hogy az iparág milyen ütemben igazodik a megváltozott helyzethez, leginkább attól függ majd, hogy a többi cég milyen gyorsan szánja rá magát hasonló lépésekre.

Át kell jutnunk ezen a cikluson. Úgy vélem, hogy a cikluson átívelő növekedés és nyereségesség trendje még mindig fennáll

– jelentette ki Sanjay Mehrotra.

Dél-Koreában a Hynix szintén csökkentette beruházásaira szánt összeget és visszafogta  termelését. A vállalat készletfelhalmozása részben az Intel Corp. flashmemória-üzletágának felvásárlásából ered–  az üzletet még az visszaesés kezdete előtt kötötték.

Át kell vészelni a hullámvölgyet

Most minden szem az iparág legerősebb szereplőjére, a Samsungra szegeződik, ők eddig keveset mondtak saját várakozásaikról. A cég jellemzően folytatni szokta beruházásait a visszaesések idején is, remélve, hogy a kereslet fellendülésekor jobb pozícióból indulhat. Ezúttal azonban az elemzők arra számítanak, hogy ők is visszafogják a termelést.

A chipgyártó berendezéseket gyártó Lam Research Corp. mindenesetre a múlt héten közölte, hogy példátlanul nagy megrendeléscsökkenést tapasztal. A Samsungot, az SK Hynixet és a Micront a legfontosabb ügyfelei közé soroló vállalat vezetői nem kívánták megjósolni, hogy mikorra vár újabb fellendülést.

Rendkívüli intézkedéseket láttunk a chipgyártóknál, olyanokat, amelyekre 25 éve nem volt példa – mondta Tim Archer, a Lam vezérigazgatója befektetőknek.

Kína segíthet

A chipgyártóknak mindig is nehéz volt kezelniük a keresletben tapasztalható heves hullámokat. Egy-egy új gyár üzembe helyezése évekbe és dollármilliárdokba kerül, és ezt nagyon nehéz jól időzíteni. Éppen ezért az iparág vállalatai konzervatívabbá váltak, és inkább a stabilabb nyereségességre koncentrálnak, mintsem a gyors növekedésre illetve a piaci részesedés megszerzésére.

A kérdés az, hogy mikor élénkülhet ismét a chipek iránti kereslet. Kína nyitása a zéró-Covid politikát követően segíthet ebben, és talán ezzel késztermék gyártók képesek lesznek a normál működési ritmusba visszavezetni üzemeiket. Várhatóan lesz felhalmozott kereslet az elektronikai eszközök iránt és a piac talán a második félévben helyreáll.