A fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok folyamatosan emelik az árakat, mivel saját termelési költségeik emelkednek, és eddig úgy tűnik, hogy a vásárlók elfogadják a drágulást. A McDonald's, a Chipotle és más cégek vezetői nemrégiben azt mondták, hogy a magasabb árak nem űzték el a vásárlókat - sőt, az árak emelkedésével nőttek az eladások. De ez hamarosan megváltozhat a Coca-Cola vezére, James Quincey szerint.

Eddig a vállalkozások a különleges körülmények miatt tudtak kényelmesen árat emelni. A vásárlók jobban megengedhették maguknak az áremeléseket, mivel a kormány a világjárvány idején ösztönző pénzt pumpált a gazdaságba. Most viszont ezek a világ nagy részén eltűnnek (Magyarországon viszont épp fordított a pálya, a családosok szja-visszatérítése és a 13. havi nyugdíj most kerül be a gazdaságba.) Quincey úgy véli, a fogyasztók a kevesebb támogatás mellet kevésbé valószínű, hogy az egyes termékek áremelkedése felett szemet hunynak, amikor a költségek összességében emelkednek - írja a CNN.

"Végül átmegy egy másik szakaszba, ahol infláció és a jövedelmek megszorítása következik be" - mondta Quincey. "Könnyebb az árképzés egy olyan ösztönző környezetben, ahol az elkölthető pénz mennyisége is nő. Sokkal nehezebb, amikor a jövedelmek valóban megrekednek" - fejtette ki álláspontját a cégvezető, aki szerint ez a fázis most érkezett el.

Az amerikaiak 2022-ben sokkal kevesebb szövetségi támogatásra számíthatnak, mint a világjárvány kezdeti időszakában - miközben az infláció rekordmagasságot ér el. A fogyasztói árindex, az infláció egyik legfontosabb mérőszáma a naptárhatástól nem megtisztítva 7,5 százalékkal emelkedett a januárban zárult évben. Ez 1982 februárja óta a legmagasabb éves áremelkedés, és meredekebb emelkedés, mint amire a közgazdászok számítottak. Bár a bérek is emelkednek, a legtöbb növekedés szerény, ha figyelembe vesszük a magasabb árakat. Egyes munkavállalók reálbére az elmúlt két évben az infláció miatt csökkent.

 

Érdekes magyarországi kitekintés, hogy míg a havi inflációs adat december 7,5 százalék volt (az egész 2021-es évre nézve 5,1 százalék), addig januárban már 7,9 százalékra gyorsult a pénzromlás havi üteme.

Quincey megjegyzései azonban nem azt jelentik, hogy a Coca-Cola visszariad az áremelkedéstől. A vállalat tavaly is emelte az árakat, és szükség esetén idén is megteheti.

A rivális PepsiCo, amely csütörtökön szintén tartott egy részvényesi konferenciát, szintén óvatosan bánik az áremelésekkel.

"Többféle forgatókönyvet építettünk a rugalmasság köré" - mondta Hugh Johnston pénzügyi igazgató a telefonbeszélgetés során. Az árrugalmasság arra utal, hogy az árak változása hogyan befolyásolja a keresletet. "Vannak terveink arra, hogy bármelyikre reagálni tudjunk... idén nagyon rugalmasan kell terveznünk" - ismertette a cég terveit.