Megkezdi a Commerzbank a magyar érdekeltségének eladását – értesült piaci forrásokból a Bloomberg. A bank új vezérigazgatója szeretne a fontosabb piacokra fókuszálni a jövőben, emellett a költségcsökkentés is terítéken van, ezért döntöttek a magyar érdekeltség értékesítése mellett.

A lapnak nyilatkozó források szerint a magyar leánycég mintegy 100 millió eurót érhet, és főként a belga KBC, illetve a Raiffeisen Bank International lehet rá vevő. Hozzátették azt is, hogy még nem tudni, ki lesz a befutó, mivel több magyar és külföldi jelentkező is lehet az üzletágra, köztük például az OTP is, amely márciusban azt mondta, vizsgálja a német bank magyar üzletrészének megvásárlási lehetőségét.

Manfred Knof bankvezér év elején vette át a vezetést a Commerzbanknál, egy négyéves tervet mutatott be akkor, miképpen tudna a pénzintézet költségeket csökkenteni és profitabilitást növelni. A bank akkor 15 külföldi lokációt azonosított, ahol a bank bezárása vagy eladása mellett döntöttek, ilyen volt többek között Brazília, Belgium, Magyarország és Luxemburg.